A negyvenkét éves emírségi áldozattal augusztusban vették fel a kapcsolatot. Telefonon azt mondták neki: a „felsőbb és spirituális lények” segítségével képesek jobbá tenni az életét. Ezért 276 ezer dirhamot kértek, amit az illetőnek postán (!) kellett elküldenie egy szomáliai (!!) címre. Ezenfelül „varázsszereket”, „szent vizet” és „egészségporokat” ajánlottak fel, persze jó drágán. Ezekkel kellett volna néhány általuk adott bankjegyet “megáldani”, hogy azok bevonzzák a pénzt.
A trió ártatlannak vallotta magát. „Még a pénzt sem láttuk, nem vagyunk bűnösök” – jelentette ki a 35 éves üzletember a dubaji elsőfokú bíróságon. Egyik társa azt állította: az „emírségi hatóságok mindent kitaláltak, ezek fabrikált bizonyítékok“. Az elsőfokú bíróság nem ítélte el a csalókat, de mivel az ítélet nem volt jogerős, a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróságon az emírségi munkanélküli részletesen elmesélte, mi is történt. „Abdullah sejknek adta ki magát. Al-Ainban találkoztam vele: azt ígérte, hogy az asztrológiai tudásának köszönhetően pénzt tud szerezni. Először nem hittem neki, és miután a saját varázsszereit próbálta rámtukmálni, inkább nemet mondtam. Húsz nappal később egy szudáni üzletember hívott fel, akivel később Dubajban találkoztam. A limuzinjában beszélgettünk, azt mondta, hogy ő is Abdullahnak és az ő asztrológiai tudásának köszönheti a gazdagságát.”
Az emírségi férfi erre odaadta a kért összeget. Pár nappal később ismét felbukkant a szomáliai üzletember, aki nem dirhamban fizetett: 135 000 dollárt, körülbelül 32 millió forintot nyomott a meglepett férfi kezébe. Csakhogy nem volt rendben valami a bankjegyekkel, mivel furcsa kopásjelek és “maszatok” voltak rajtuk. Az emírségi ismét gyanút fogott és azonnal értesítette a hatóságokat. A dubaji rendőrség megállapította, hogy a bankjegyekről különböző kémiai anyagokkal – amiket a csalók varázsszereknek neveztek – “levakarták” azokat a jeleket, amelyek nyilvánvalóvá tették volna, hogy ENSZ-segélyből származik a pénz, és így adták tovább azt a kuncsaftoknak. Az emírségi férfi és a dubaji hatóságok ezután összefogtak és csapdát állítottak: az előbbi újabb “varázsszereket” kért, hogy “megáldja velük” dollárjait. A trió belement az üzletbe, de az emírségi férfi helyett a dubaji rendőrök várták.