Svédország elismeri a palesztin államot

Svédország a régi uniós tagállamok közül elsőként ismeri el a palesztin államot. Ezt az új, szociáldemokraták vezette koalíciós kormány miniszterelnöke jelentette be. A lépést több mint 130 ország már megtette, köztük az Európai Unió több tagja, így Magyarország, Lengyelország vagy Szlovákia is, de ők még az uniós csatlakozásuk előtt – írja a Reuters.

“A konfliktust Izrael és Palesztína között csak a kétállami megoldás oldhatja fel” – mondta beiktatási beszédében Svédország új kormányfője, Stefan Löfven. “Ezt a nemzetközi jog alapján kell végigtárgyalni. Kölcsönös elismerést kíván, és a békés együttélés akarását. Ezért Svédország elismeri a palesztin államot”.

A palesztinok régóta törekszenek független, szuverén állam megteremtésére Ciszjordániában, amely magába foglalná Kelet-Jeruzsálemet és az 1967-es hatnapos háborúban Izrael által elfoglalt Gázai övezetet is.

1988-ban a néhai palesztin vezető, Jasszer Arafat egyoldalúan ki is kiáltotta a palesztin államot az 1967 előtti határokon belül. Ezt akkor több mint száz, többnyire arab, kommunista vagy el nem kötelezett állam el is ismerte. Az 1993-as oslói megállapodás a Palesztin Felszabadítási Szervezet és Izrael között elindította a párbeszédet, de az azóta eltelt több mint két évtized hol elkezdett, hol félbemaradt béketárgyalásain mindmáig nem sikerült a rendezést tető alá hozni.

2002-ben az ENSZ közgyűlése megszavazta, hogy a palesztinok megfigyelőként vehetnek részt a világszervezet munkájában. A teljes jogú tagságig azonban nem sikerült eljutniuk, a Biztonsági Tanács ezt nem támogatja.

2012-ben ugyanakkor túlnyomó többséggel az ENSZ a palesztin államiság mellett foglalt állást, az izraeli és amerikai ellenkezés dacára.

A BBC szerint a mostani svéd lépést a két orszég minden bizonnyal bírálni fogja, az Egyesült Államok azzal érvel, hogy egy független palesztin állam csak tárgyalások, értsd kölcsönös engedmények útján jöhet létre.

A béketárgyalások palesztin főtárgyalója, Szaeb Erekat ugyanakkor méltatta a svéd döntést, bátornak nevezte, és felhívta a többi uniós tagállamot, hogy kövessék a stockholmi példát.

Svédország a pontos menetrendről még nem közölt semmit.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez