Bocs az algebráért. Ironikus ellenkampányba kezdtek a muszlimok

Csipős üzeneteket posztolnak twitterezők szerte a világból a #MuslimApologies, vagyis muszlim bocsánatkérések hashtagen. Ezekkel próbálják ellensúlyozni azt a negatív iszlám-képet és növekvő iszlám-fóbiát, amely az utóbbi időben főként az ISIS okán van terjedőben.

A hashtag kedden tűnt fel, és gyorsan szaporodtak a posztok: a BBC szerint két nap alatt 30 ezren tették közzé a saját verziójukat, vagy küldték tovább másokéit.

“Bocsánat mindannak a feltalálásáért/felfedezéséért, ami nélkül már el sem tudnád képzelni az életedet.” Ezt osztották meg a legtöbben. Mások részletezték is mindazt, amit szerintük a Közel-Keletről: araboktól, perzsáktól, muszlimoktól kapott a világ.

“Bocsánat az algebráért, a kamerákért, az egyetemekért, a kórházakért, és ó, a kávéért is” – szól az egyik.

Míg egy másik a kávé mellett a sakkjátékért, az ejtőernyőért, a kémiáért, az oltásokért, a szappanért, a samponért kért elnézést.

“Bocsánat, de egy muszlim nő, Fatima Muhammad al Fihri volt az, aki a világ első egyetemét alapította” – írja a harmadik.

A hashtag már franciául is létezik, #LesMusulmansSexcusentPour. Ennek használói közül többen Zinedine Zidane focistáért kértek ironikusan bocsánatot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez