A 2011-es felkelés óta először választják meg Egyiptom szépét

Három év után újra van Egyiptom szépe verseny. A Gamalek Ja Maszr azért állt le a 2011 januári felkelés után, mert abban az évbn a rendezők úgy gondolták: nem ildomos ilyesmivel foglalkozni, amikor emberek halnak meg és szenvednek.

Aztán a Muzulmán Testvériség a kormányzása idején nem igazán bátorította az esemény megrendezését – mondja az al Arabiyának Kareem Huszein, a szépségverseny szóvivője.

A 2014-es döntőt ma tartják Sarm el Sejkben, a 18 résztvevő közül kilenctagú zsüri választja ki a királynőt. Ebben ott van az egyik korábbi győztes, Donia Hamed és Hani al-Beheiri divattervező is.

A lányok nem csak külsejük alapján méretnek meg: az iskolázottságuk is latba esik, meg az, hogy mennyit tudnak Egyiptomról, annak kulturális örökségéről. Több nyelven kell beszélniük, és készen kell állniuk arra, hogy sokat utazzanak, képviseljék Egyiptomot a világban – közölte a versenyt 1998 óta szervező zsürielnök, Jousszed Szpahi. A győztes automatikusan indul majd a különböző világversenyeken: a Miss World, a Miss Earth és a Miss Universe címért. A koronán kívül ékszereket és autót is kap.

Az esemény célja az évek óta lankadó turimus felpörgetése is. Minden kép és videó olyan idegenforgalmi látványosságnál készül majd, mint a piramisok vagy a kairói nagybazár, a Khan el-Khalili, hogy lássa a világ: mit tud Egyiptom ajánlani az utazóknak – mondja a főszervező.

A résztvevőket, akik Egyiptom minden kormányzóságát képviselik, egy privát táborban készítették fel a mai napra. Arra, hogyan kell viselkednie egy szépségkirálynőnek. Egy lányt ki is zártak, mert képtelen volt megfelelni az elvárásoknak, nem tartotta tiszteletben a szabályokat. Pontatlan volt, nem vette komolyan a dolgot, ezért úgy gondolták: ha ő nyerne, nem képviselné úgy az egyiptomi nőket, ahogyan kellene.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez