Üzleti információ Afrikából, akár egy pohár víz a sivatagban
Mindenki a gazdasági külkapcsolatoktól várja a megmentést – helyezi el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara december 2-án tartott tanácskozását az üzleti élet eseménysorában az egyik előadó, Mazár Ferenc, aki elnöke a kamara szub-szaharai szakmai osztályának és vezérigazgatója az Afrika Holdingnak. A szakember az üzletemberek előtt felszólalva és az AfroMarketnek nyilatkozva is arra helyezte a hangsúlyt, hogy az információáramlás – az üzleti tevékenységet támogató informálódás – folyamatosan felértékelődő tényező. A kis és közepes vállalkozások végképp nem mellőzhetik a külkereskedelmi szakemberek munkáját, felkérésüket, bevonásukat. Közvetlen károk sokasága is keletkezhet, ha a kkv úgy próbál meg kilépni a piacra, hogy nincsenek külkereskedelmi ismeretei. Mazár Ferenc gyebek mellett ezért is tartja fontosnak, hogy az AfroMarket tervei között szerepel egy afrikai tenderfigyelő rovat elindítása, mert így az információk rendszerezetten, áttekinthetően jutnak el a felhasználókhoz.
Magyar nagykövetségek, vissza Afrikába!
A kamara szub-szaharai szakmai osztályt vezető szakember jelentős lépésnek tartja, hogy újra megnyílt Magyarország nigériai nagykövetsége. Az abujai diplomáciai kapcsolatépítés az üzleti élet számára – alkalmasint a naprakész, precíz informálódás miatt is – fontos fejlemény. Évekkel korábban 16 afrikai országban volt hazánknak nagykövetsége, ezek legtöbbjét takarékossági okokból megszüntették, ugyanúgy, mint a nigériait. Most végre javulhat a szub-szaharai térségben a képviseletünk. Sok egyéb mellett, például nemcsak a pénzügyi vonzatai, hanem a mai és majdani kapcsolatok miatt is közvetlenül törődhet Magyarország a nálunk tanuló nagyszámú nigériai diákkal.
Civilek és üzletemberek, vissza Afrikába!
Az Afrika Holding, valamint az Afrikai Magyar Egyesület újabb Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központokat nyit meg a kontinensen: minden esetben valódi kirendeltségek, jó infrastruktúrával ellátott helyiségek – természetesen helyi szakemberekkel – várják az érdeklődő magyar üzletembereket. Mazár Ferenc ezeket a szolgáltatásokat is úgy kommentálja, hogy a kapható információkkal, a helyi tudnivalók részletezésével az üzletkötést alapozhatják meg a vállalkozások. Két szak-külkereskedelmi cégként jött létre az Afrika Holding és a Globimpex, az előbbi az elméleti kérdésekben, az utóbbi a gyakorlatiakban állhat inkább az érdeklődő cégek rendelkezésére már itt Budapesten is.
Kevesebb bürokráciát, több utazási lehetőséget!
Azt mind több helyen és módon tetten lehet érni, hogy az afrikai üzleti jelenlétünket szakmai intézmények, helyi kapcsolatok, információs források segítik. De tetten érhető sajnos az is, hogy a bürokrácia – érdekes módon a miénk – egyre inkább gátolja az intenzív, jó hozadékkal működtethető kooperációt. A Magyarországra jutás ugyanis roppant nehéz. Az uniós vízumrendszer létezik nálunk is, de egy afrikai üzletembernek sokkal egyszerűbb akár német, akár – például – szlovák passzust beszereznie az útlevelébe, mint magyart. Mazár Ferenc némi keserűséggel a hangjában említi azt is, hogy afrikai kereskedelmi szakemberek mesélték: a magyar bürokráciának hátat fordítva egy másik uniós, nyugat-európai ország afrikai követségén azt kérdezték tőlük, (miután kiadták a vízumot) mi dolguk lenne még Magyarországon is, hiszen minden üzlet megköthető náluk is… Közhely, de nem árt ismételni, egy nyitott gazdaságú országnak – hazánknak –foglalkoznia kell valamennyi külpiaccal, ha sikeres akar lenni.