Mészárlás egy iraki mecsetben:Kútba esett a kibékülés a szunnitákkal?

Haider al-Ábádinak, vagyis Irak új miniszterelnökének legfontosabb feladata, hogy véget vessen az Iszlám Állam ámokfutásának. Ezt úgy akarja elérni,hogy kibékül a szunnita törzsekkel. A tárgyalások jól haladtak és az el-Anbár tartományban fellázadt 25 szunnita törzs is azt mutatta, hogy a vallási kisebbség hajlandó együttműködni a kormánnyal a kalifátus ellen. Azonban egy szörnyű esemény könnyen véget vethet ennek.

Bagdad még mindig vizsgálja, hogy pontosan mi is történt tegnap az iraki Bakuba mellett található Imam Vais településen, amely 120 kilométerre északkeletre helyezkedik el a fővárostól. Ugyanis a helyi beszámolók és a sajtó értesülései szerint egy kegyetlen mészárlásra került sor. A pénteki ima alatt egy öngyilkos merénylő akart bejutni a mecsetbe, de a mecset álló biztonságiak feltartóztatták őt és felrobbantotta magát. Egy síita milícia tagjai ezt követően azonban, nem tudni miért, tüzet nyitottak a mecsetből kimenekülő szunnitákra. A lövöldözésben hetvenhárom ember vesztette életét, több tucatnyian pedig megsebesültek. 

A kiérkező biztonsági erőket szintén támadás érte: az útra telepített pokolgépek robbantak fel megölve négy katonát és több tucatnyit megsebesítve. A támadást végrehajtó milíciának sikerült elmenekülnie a helyszínről. A szomszédos települések mind az Iszlám Állam fennhatósága alá kerültek, egyedül Imam Vaisz maradt a kormányerők kezén. 

Ez az eset jelentős visszalépést jelenthet Ábádi belpolitikájában, akinek a célja rendezni az iraki kormány kapcsolatait a szunnitákkal, sőt megnyerni támogatásukat az Iszlám Állam elleni harcokhoz. A tárgyalások eddig sikeresek voltak, több szunnita törzs Bagdad mellé állt és fellázadt a “kalifátus” ellen. Azonban ez a támadás tönkretehet minden eddig elért eredményt.

“Elítélem a civilek és imádkozók meggyilkolását és arra kérem a tartomány lakosait,hogy ne dőljenek be az ellenségnek, akiknek az a céljuk, hogy megosszák az irakiakat és ezt kihasználva terjeszkedjen az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet.” –  jelentette ki Haider al-Ábádi, s hozzátette a kormány vizsgálja az ügyet és szigorúan megbünteti a támadás végrehajtóit. Az iraki parlamentben két szunnita politikai blokk is az ügy azonnali kivizsgálását és az elkövetők szigorú megbüntetését követelte, valamint a kormány fizessen az áldozatok hozzátartozóinak. Sőt felfüggesztették a részvételüket a tárgyalásokban, amíg a tetteseket el nem fogják.

FRISSÍTVE:

Szombaton ismét merényleteket hajtottak végre, de ezúttal a síiták ellen: A hatóságok beszámolói szerint Bagdadban egy merénylő belevezette robbanóanyaggal megrakott gépkocsiját a hírszerzés központjának a kapujába, s megölt 8-11 embert. Tikrít városban egy hasonlóan felszerelt katonai jármű, egy amerikai Humwee rohant bele kormánykatonák és síita milicisták gyűlésébe; ott kilencen vesztették életüket.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez