Nehéz magyar szóval meghatározni, hogy mi is a brand jelentése. Régen csak márkának hívták, ma már elterjedtebb a brand kifejezés, amely egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn, vagy ezek kombinációja. Célja az, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és megkülönböztesse a versenytársakétól.
Az index azt méri, hogy globális viszonylatban milyen az egyes országok „márkáinak” megítélése, nem csak a minőséget és népszerűséget figyelembe véve, hanem az ország társadalmi szempontjait is. Idén Japán vette át a vezetést a márkák piacán. Nem csak a világ többi országát sikerült megelőznie, de az egyetlen ázsiai ország is az első 10 között. Szingapúr is csak a tizennegyedik, míg Dél-Korea a huszadik helyen van.
A FutureBrand kutatásai során rájött, hogy a termékek származási helye, mind a tervezés, mind a gyártás szempontjából, fontos a fogyasztók számára. Ezen kívül a használhatóság és a stílus sokat nyomnak a latba, nem beszélve az árról.
Az országmárka értékelése során több szempontot kell figyelembe venni, beleértve természetesen nem csak a minőséget és a dizájnt, hanem az adott ország egészének megítélését, a környezetvédelmi és biztonsági szempontokat, a kulturális vonatkozásokat, az igényeket, azt, hogy biztosít-e üzleti lehetőségeket, illetve mennyiben segíti az emberek életét.
Idén Japán a megtisztelő címet főként kiváló technológiai szakértelméért, a fogyasztási cikkekért és az autóipara miatt kapta. A kulturális örökség és a történelem is jelentős szerepet játszanak a japán márkák sikerében.
Nézzük a top 10 országot az idei CBI listán:
1. Japán
2. Svájc
3. Németország
4. Svédország
5. Kanada
6. Norvégia
7. USA
8. Ausztrália
9. Dánia
10. Ausztria
Érdekesség, hogy számos internetező azt mondja: Japán nem érdemli meg ezt a címet, az utóbbi időben ugyanis jócskán csökkent az ország népszerűsége. Ott van a fukusimai katasztrófa, a Takada autólégzsákjainak visszahívása, és az általános gazdasági visszaesés, ami a termékek minőségromlását eredményezte.
Mások ugyanakkor azt mondják: Japán nagyon erős a technológiát illetően, így jó lenne, ha erre erősítene rá.
Míg a vállalatoknak nemrégiben néhány komolya problémával kellett szembenézniük, az index egyértelműen azt bizonyítja, hogy bizony a japán márkák továbbra is sikeresek. Természetesen ebben a japán kultúra is szerepet játszik, melyet mi az Asiaporton rendszeresen bemutatunk.