Senkit nem hívhatnak Kim Dzsongunnak

Az észak-koreai kormány névváltoztatásra szólított fel mindenkit, aki a nagyhatalmú vezető nevét viseli – jelentette a KBS nevű dél-koreai televízió.

 

 

 

 

 

Észak-Korea hasonló tilalmakat alkalmaz a korábbi vezetők nevének használatával kapcsolatosan is. Kim apjának (Kim Dzsongil) és nagyapjának (Kim Ir Szen) neve és személye köré is egyfajta kultuszt alkottak, a propaganda részeként.

Kim Dzsongun nevét nem lehet újszülötteknek adni, azok pedig, akiket már korábban így neveztek el, nem csak hogy nem használhatják a nevüket, de meg is kell azt változtatniuk, a születési bizonyítványon éppen úgy, mint a lakóhely-igazoláson – közölte a KBS, a hivatalos észak-koreai irányelvekre hivatkozva. Az előző vezető, Kim Dzsongil 2011-ben adta ki ezeket. 

A dél-koreai minisztérium, mely az észak-koreai kapcsolatokért felel, nem tudta azonnal megerősíteni a jelentést, de elég valószínűnek tartja, hogy az igaz.

„Nagyon is lehetséges, hogy él ez a tilalom, mert Észak-Korea politikája ugyanaz most is, mint Kim Dzsongil és Kim Ir Szen idejében volt”- mondta a minisztérium tisztviselője.

Nem tudni, hogy vajon hány Kim Dzsongun nevű ember él Észak-Koreában. A Kim családnév és a Dzsongun keresztnév nagyon gyakori az országban. Vagyis az volt, eddig.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez