Lenin Körút – másképp apparátcsikoknak

Már közel 300.000 kínai turista látogatott el idén Szentpétervárra. A forgalom növelése érdekében igyekeznek specializálni a kínálatot, amelyben nem kis szerepet kapott Vlagyimir Iljics Uljanov.

Miután felforgató tevékenységéért három év szibériai száműzetésre ítélték Lenint, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagjaként európai emigrációba vonult. A főként Svájcban, Németországban és Angliában töltött időszak után Finnországon keresztül érkezett vissza Szentpétervárra, hogy felforgassa az ország politikai berendezkedését.

Ezen a ponton azonban megállunk, nem folytatjuk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történetét, hanem időben és térben nagyot ugorva, áttérünk az idei Nemzetközi Turisztikai Kiállításra, Sanghajba. Ott merült fel ugyanis a Vörös körút ötlete svéd, orosz és finn szakemberekben.

A három ország közösen dolgozza ki a Lenin utazásait bemutató körutat, tájékoztatta az orosz újságírókat Rimma Szacsunova, a Szentpétervári Turizmust fejlesztő Tanács képviselője. A felek megegyeztek, hogy jövőre a szentpéterváriak ismertetik az útvonalat Sanghajban. Szacsunova szerint a három országot érintő Vörös körút hamarosan elérhető lesz a kínai érdeklődők számára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez