Üdvözöljük a szexhegyen – Indonézia legnagyobb titka

A távoli Indonézia vallásos hely, ahol nős férfiak és háziasszonyok, sőt politikusok mennek el idegenekkel ágyba bújni. Azért, hogy szerencse érje őket.

Egy internetes portál szerint ez Indonézia egyik legbizarrabb és egyben legjobban őrzött titka volt eddig. A világ egyik legnagyobb muzulmán többségű országában több ezer zarándok utazik a Gunung Kemukus-hoz, más néven a Szexhegyhez, hogy egy vallási rítus részeként idegenekkel szeretkezzenek. A Dateline video-újságírója, Patric Abboud elindult bemutatni, milyen is az élet a hegy tetején.

Abboud elmondásából kiderül, hogy 35 napon hétszer kell szeretkezni valakivel, hogy a rituálé működjön. „Ez egy bizarr történet. Néhány évvel ezelőtt olvastam róla valahol, és utána néztem. Hihetetlenül meglepő. Nagyon sokkolt a hely mérete, a több ezer ember. Egy mozgalmas éjszakán több mint 8 ezren megfordulnak itt. Nehéz volt megérteni, és kellett egy pár hét, míg megemésztettem.

A szertartás egyébként ősi gyökerekre nyúlik vissza. A 16. században egy rend ülésén a hívők között szexuális aktusra került sor, azzal a céllal, hogy jó szerencsét és gazdagságot vonzanak életükbe. Ma a résztvevők házas férfiak, nők, és kormányzati tisztviselők.

Egy olyan országban, ahol a házasságon kívüli szex nem tabu, Abboud nagyon érdekesnek találja, hogy egy hegy tetején muszlim hívők ilyen szertartást tartanak.

„A 16. században egy fiatal hercegnek viszonya volt a mostohaanyjával” – mondja. „Felfutottak a hegyre, szeretkeztek, majd elfogták és kivégezték mindkettőt. Ezen a helyen most egy szentély áll, és mivel a történet szerint az aktust nem fejezték be, a legtöbb ember úgy gondolja, szerencse éri őket, ha szeretkeznek ott. Így sok szegény ember kezdte el látogatni a hegyet egy kis reményért. Az emberek nagyon sok helyről érkeznek Indonéziába, hogy megpróbáljanak fordítani szerencséjükön. Igazából ez egy jávai rituálé, ami nagyon különbözik a muszlim hitvilágtól, s mindentől, ami megszokott Indonéziában. Ez talán iszlám, hindu és buddhista hiedelmek keveréke.”

Mára olyan népszerű lett a rituálé, hogy szinte már turisztikai attrakció lett belőle, sőt árusok és utcazenészek is megjelentek.  Akár egy kis karnevál.

„Érdekes ellentmondás, hogy a kormány tud a házasságtörésekről, miközben valami egészen mást prédikál,  szemet huny az egész felett”- mondja.

Abbound leírása szerint a probléma az, hogy több férfi van, mint nő, így a hely elsősorban a szexipar dolgozóinak kedvez.

„Óriási ellentmondást látok itt. Jelen van a prostitúció, melyet a kormány és a vallási vezetők elnéznek. Probléma például a szexuális úton terjedő betegségek kockázata, ami miatt kórházakat építettek a hegyen. Beszéltem egy orvossal, aki elmondta, hogy a legtöbb szexuális betegség abból adódik,  hogy a férfiak nem használnak óvszert.

Abbound több férfit is megkérdezett. Egyikük elmondta, hogy az üzleti életben sikeresebb, ami talán bizonyítja, hogy a dolog működik. A legtöbben viszont félnek erről beszélni, ugyanis tartanak attól, hogy a dolog kitudódik.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez