A minisztérium hivatalosan eltűntnek nyilvánította azokat a gyerekeket, akiknek hollétéről semmit sem tud. Az éves gyermekgyógyászati szűrővizsgálatokon nem vettek részt, nem kaptak védőoltásokat, sem gyermekgondozási támogatást, sőt egyik iskolába sem jártak soha.
Korábban májusban adtak ki hasonló jelentést, akkor 2098 gyermek volt eltűntnek nyilvánítva. Azóta ezek szerint csaknem kétezren előkerültek, így az októberben kiadott jelentés alapján már csak 141 gyermek “hiányzik”.
A 141 gyermekből 72-nek van nem japán szülője és külföldi útlevele, így a hatóságok feltételezik, hogy valószínűleg külföldön tartózkodnak- jelentette az NTV. A többi 69 gyerekről azt gondolják, hogy megszöktek a családon belüli erőszak elől.
Az adatok egyébként nem sokkal egy nagy port kavart eset után kerültek nyilvánosságra, amikor egy 2007-ben meghalt kisfiú csontvázára találtak egy szeméttel teli lakásban az év elején.