Tavaly 35, az idén több mint 57 milliárd jüan volt az Alibaba forgalma november 11-én, vagyis a Magányos szívek napján. Kína a születési korlátozások miatt tele van egyedülállókkal, hiszen az egykéző családok mind fiút akarnak. Ez adta az ötletet Jack Manak, az Alibaba alapítójának, hogy egy napot szenteljenek a szingliknek, akik november 11-én sok áruhoz olcsóbban juthatnak hozzá. 2009-ben rendezték meg először a Magányos Szívek napját, és azóta egyre nagyobb a kereskedelmi siker, hiszen az Alibaba kezdeményezését más cégek is követték.
Ami most a várható eladási rekordon túl újdonság volt, az az, hogy egyre többen vásárolnak okostelefonnal. Idén a vevők több mint 43 százaléka így fizetett Kínában. Az Alibaba tehát nem véletlenül lett a világ legnagyobb internetes kereskedője, mert alapítója, az egykori angoltanár, Jack Ma tele volt és van ötletekkel. A Magányos Szívek napja nagyon bejött az 1,4 milliárd lakosú országban, ahol a fiatal nemzedékekben óriási a férfitöbblet, így a szinglik jövőre valószínűleg még többen lesznek.