A világ leggazdagabb bűnszervezete

A világ maffiái közül a legnagyobb bevételre a japán Jakuzák Jamagucsi Gumi nevű szervezete tesz szert: többet költ, mint a japán védelmi minisztérium és költségvetése akkora, mint Thaifölddé.

A Fortune Magazin minden évben készít egy összeállítást a világ legnagyobb és leggazdagabb bűnszervezeteiről. A 2014-es lista szerint a japán Jamagucsi Gumi évenként 80 milliárd dollárnyi (vagyis majdnem 20 000 milliárd forintnyi) bevételre tesz szert.

A szervezet leginkább az Egyesült Államokban eladott kábítószerekből fedezi a költségeit. 2013-ban csak az Egyesült Államokban eladott kokainból 34 milliárd dollárnyi (8,2 ezer milliárd forint) összeg folyt be. Ezenkívül foglalkoznak még prostitúcióval, pénzmosással, műtárgyak csmpészetésvel és eladásával és fegyvercsempészettel is. A Jamagucsi Gumi a világ leginkább centralizált bűnszervezete, amely „komplex hierarchiával” rendelkezik és a tagság „életre szóló elkötelezettséget” jelent. Ez azt jelenti, hogyha valaki csatlakozik a szervezethez, akkor élete végéig hűségesnek kell maradnia, különben azonnal elteszik az illetőt láb alól. Habár az “alkalmazottak” száma  2011 óta csökken, de még mindig körülbelül 7,4 millió embert foglalkoztathatnak, ami azt jelenti, hogy ők a legnagyobb létszámú triád egész Japánban.

Japánban ezenkívül 22 nagyobb jakuza csoportról tudnak a hatóságok, amelyek összesen körülbelül 20 millió embert foglalkoztathatnak szerte a világon. Azonban az elmúlt években jelentős arculatváltás történt a jakuzáknál: márkás nyakkendőben, jól szabott öltönyben, drága aktatáskákkal és névjegykártyákkal járnak mindenhova, még az alacsonyabb rangú triád tagok is. Sőt, a Jamagucsi-gumi „karitatív tevékenységet” is végzett. A 2011-es földrengés és a fukushimai baleset után szinte azonnal küldtek élelmiszert, vizet, ruhát és gyógyszereket a menekülteknek. Legalább 70 kamionnyi segélyt adtak a rászorulóknak, természetesen a kormány hallgatólagos beleegyezésével.

Amúgy a további négy legjövedelmezőbb maffiacsoport a világon: Az orosz Szolncevszkaja Brata (8,5 milliárd dollár/év, emberkereskedelem és heroin); az olasz Camorra (4,9 milliárd dollár/év, a szexuális kizsákmányolás, fegyver-kereskedelem és szerencsejáték); az olasz Ndarangheta (4,5 milliárd dollár/év, a transatlanti drogpiac uralása); a mexikói Sinaola-kartell ( 3 milliárd dollár/év, drogkartell, amely az USA kábítószer piacának 60%-át uralja).

Fotó: Europress/ Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez