Ha Van Tham az Egyesült Államokban nevelkedett, ott végezte tanulmányait. Hazatérte után alapította az Ocean Group cégcsoportot, amely az ingatlan-, a bank-, és a biztosítási szektorban érte el első sikereit. Az Ocean később szupermarket- és hotelhálózatot is létrehozott és médiaérdekeltségekre is szert tett. Ha Van Tham nagyon meggazdagodott, „látható” vagyona 141 millió dolláros. Tham nem csak Vietnam egyik leggazdagabb embere lett, hanem a magánvállalkozók példaképe is. Sok elismerést, kitüntetést is kapott üzleti sikereiért. De most úgy látszik mindennek vége. Több névtelen, de jól informált forrás szerint Ha Van Thamot letartóztatták és legalább négy hónapig tartják majd előzetesben. Az egyetlen hivatalos információt a vietnami nemzeti bank adta vele kapcsolatban. A központi bank közleményében az áll, hogy az Ocean Group egyik bankja vezetőjének pénzpiaci tevékenységét függesztik fel.
Az Ocean Commercial Joint Stock Bankról van szó. Az pedig tény, hogy ezt a bankot, eddig személyesen Ha Van Tham vezette. Az utóbbi időben nagy tisztogatás kezdődött a vietnámi pénzügyi életben. Sok bankvezér bukott meg, jó néhányuk rács mögé került, sőt egy bankelnököt halálra is ítéltek az államnak okozott kolosszális veszteségek miatt. 2003 és 2007 között a vietnami pénzügyi szektornak nagyon futott a szekere. Akkor senki nem nézett a színfalak mögé. De aztán sorra jöttek a csődök és az állam, a Kínában elindítotthoz hasonló kampányt hirdetett a korrupció és a csalás felszámolására. Ebben komoly büntetőjogi eszköztárat is felvonultatnak, ahogy ezt Ha Van Tham letartóztatása is jelzi. (Fotó:Getty Images)