Internetet a kisembereknek Indiában!

Ezt akarja elérni az internet.org szervezet, melyet amerikai és európai multik pénzelnek. Többek között Mark Zuckerberg, aki személyesen is részt vett a Delhiben megrendezett konferencián.

“Mi internetes cég vagyunk, ismerjük ennek a piacnak a dinamikáját”- hangsúlyozta a Facebook alapító elnöke, aki társaival együtt arra törekszik: India lakosságának többsége jusson el a világhálóra. Jelenleg ugyanis nem ez a helyzet. Tavaly 110 millió ember érte el az internetet Indiában, és ez még a tizede sincs a lakosságnak.

 A cél az, hogy 700 millió indiai lógjon a világhálón 2020-ban. És lehetőség szerint ne csak okostelefonon, hanem mind több embernek legyen saját számítógépe vagy táblagépe. Jelenleg az internetet használók 80%-a az okostelefonnal jut el a világhálóra, és Indiában ez egyáltalán nem könnyű a zsúfolt nagyvárosokban. A hatalmas forgalom ugyanis nagyon lelassíthatja a hozzájutást az internethez. A delhi konferencián az Ericsson képviselője elmondta: dolgoznak egy olyan rendszeren, amely csökkenti a várakozási időt akkor is, ha óriási a forgalom.

Persze az alapvető probléma a szegénység. Az emberek többsége havi 200 dollárt sem keres, és ebből nem telik sem okostelefonra, sem számítógépre. Ezen próbál meg változatni az internet.org, amely a nagyvárosokban oktató központokat hoz létre a fiatalok számára. Itt hozzájuthatnak az alapvető információkhoz, és maguk is kipróbálhatják a komputert, melyhez sem otthon, sem pedig az iskolában nem jutnak hozzá.

Mindez persze egyáltalán nem érdekmentes. Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-elnöke nem is titkolta: új fogyasztókat akarnak találni az 1,2 milliárd lakosú Indiában, mely hamarosan Földünk legnépesebb országa lesz. “A következő ötmilliárd ember”- ez azinternet.org jelszava, amely gyakorlatilag mindenkiből internet fogyasztót akar fabrikálni, éljen akár India istenhátamögötti területein. (Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez