Ha kitörne a Fudzsi – 4000 ember gyakorlatozott

 

Csaknem 4000 ember vett részt  a tömeges evakuálási gyakorlaton, mely felkészítheti az embereket Japán legmagasabb hegyének, a Fudzsinak esetleges kitörésére, miután egy közeli vulkánkitörésben nemrég legalább 56 ember halt meg.

 

 

 

 

 

 A 3776 méter magas Fudzsi utoljára 1707-ben tört ki, de a geológusok úgy becsülik, hogy a következő században újabb kitörés várható. 26 város és falu 4000 lakosa, Sizuoka, Jamanasi és Kanagava prefektúra polgárai vettek részt az első katasztrófafelkészítő gyakorlaton- jelentette a katasztrófavédelem hivatalos közleményében. A Fudzsi hegy mindössze 100 kilométerre van a fővárostól, Tokiótól nyugatra. Gotemba városban mintegy 800 ember használta a saját autóját az evakuációs gyakorlaton, mert a tömegközlekedés ritka arrafelé. Az idős emberek viszont kénytelenek buszra szállni. A tűzoltóság, illetve a rendőrség csapatai a gyakorlaton azokat igyekeztek felkutatni, akik a szimulált vészhelyzetben nem tudtak időben elmenekülni -mondta Hayato Mochizuki a katasztrófavédelemtől.

Eriko Yamatani, az állami katasztrófavédelem felelős minisztere és a három prefektúra kormányzója videokonferencián keresztül felügyelte a gyakorlatot.

Idén szeptember 27-én minden előjel nélkül kitört az Ontake vulkán, mely 120 kilométerre fekszik a Fudzsitól. A kitörés 56 áldozatot követelt és legalább hét ember eltűnt a hegyen. Japánban 90 éve ez a kitörés szedte a legtöbb áldozatot. Mochizuki elmondta, hogy a Fudzsi gyakorlatot már három éve tervezik.

A Fudzsi kitörési gyakorlata meghatározott forgatókönyv alapján zajlott: 2000 méter magasan  délelőtt 11 órakor 20 kilométeres körben hamu és füst borítva a környéket. Több mint 20, egyenként két tonnás betonblokk szolgált egyfajta gátként, hogy megakadályozza a láva továbbáramlását. Hivatalos becslés szerint a három prefektúrában egy hasonló esetben 470 ezer embert kellene evakuálni. A nagy mennyiségű láva miatt 689000 ember menekülne a térségből a Csendes-óceán felé.

Sachiko Katsumata, egy mozgássérült 65 éves nő szintén részt vett a gyakorlaton, hogy később ne essen kétségbe, ha bekövetkezik a katasztrófa. Fel akart készülni. “Amikory láttam az Ontake kitörést, úgy éreztem, hogy bárkivel megtörténhet”- mondta.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez