Potom pénzért szabadult meg nejétől a nászutas gyilkos

15 ezer randet (mintegy 1300 dollár) fizetett az indiai milliomos három dél-afrikai férfinek, hogy intézzék el ifjú nejét, akivel két héttel korábban kötött házasságot Mumbaiban. Ezt állította a vád tanúja, az egyik gyilkos a bíróság előtt Dél-Afrikában.

 

Shrien Dewani, a 34 éves férj bevallotta a bíróság előtt, hogy biszexuális, de azt tagadta, hogy emiatt akart volna megszabadulni ifjú nejétől a nászút során.

Szerinte helikopterutazásra fizetett be, nempedig gyilkosságra, melyet emberrablásnak álcáznak Fokváros környékén. A vád tanúja kitartott amellett, hogy a gyilkosságért kaptak pénzt. A védelem viszont arra mutatott rá, hogy az ügyész annak idején vádalkut kötött a gyilkossal.

Az alku lényege az volt, hogy ha rávall az indiai milliomosra, akkor csak 25 év börtönt kap. Másik társa életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. A harmadik, a taxisofőr 15 évet.

A férj felesége halála után gyorsan elhagyta Dél-Afrikát. Angliában egy szanatóriumban próbálta meg átvészelni a nehéz időket, ám a Legfelső Bíróság döntése alapján csaknem négy évvel a gyilkosság után kiadták Dél-Afrikának. Ott azzal vádolják, hogy a nászút során megölette nejét, hogy szabadon kiélhesse biszexuális vágyait, melyeket nagyon rossz szemmel néznek Indiában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez