Shaolin templom perli a kormányt

Kínában egy Shaolin templom beperelte a kormányt. 50 millió jüan kártérítést követelnek. Mindez közel 2 milliárd forint.

 

 

 

 

 

 

Henan tartomány egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, a kínai Kung-fu fellegvára, a Shaolin templom. Most a helyi idegenforgalmi iroda közel 50 millió jüannal jegybevételi osztalékkal tartozik.

2009-ben egy üzleti megállapodást kötötték a helyi bizottsággal, miszerint a jegybevételekből a templom jutalékot kap. A megállapodás rögzíti, hogy minden 100 jüan értékű (kb. 4 ezer forint) eladott jegy után 30 jüant (kb. 1200 forint) kap a templom, melyet annak fenntartására fordítanak. Ezt minden hónapban kellett volna megkapniuk, ami nem történt meg.

A templom képviselője azt mondja, hogy 2011. november és 2013. október között egyáltalán nem érkezett kifizetés, s hogy a bizottság tartozik a templomnak 49.700.000 jüannal, valamint 2.320.000 jüan bírsággal.

A bizottság megállapította, hogy vannak olyanok, akik nem fizetnek, amikor ellátogatnak a templomba, vagy nem vesznek 100 jüan értékben jegyet, ezért nem tartoznak a templomnak pénzzel.

A konfliktus a két fél között továbbra is fennáll.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez