Lángolt a 20 éves diáklány az étteremben

10 másodpercig lángolt egy vendég a kínai étteremben, ahol a tapasztalatlan pincérnő túltöltötte az alkoholt az égő bifszteken. Végül a barátja lekapja ingét és azzal oltotta el a lángokat, melyek súlyos égési sebeket okoztak a húszéves diáklánynak Senhszi tartományban.

 

 

 

 

“Süsd magad!” Ez az étterem jelszava, ahova Csen kisasszony betért a barátjával, hogy megünnepelje az új tanév kezdetét. Előttük a hús lángolt ugyan, de kérték a pincérnőt, hogy töltsön még rá egy kis alkoholt.

Sen az újonc pincérnő, aki még csak gyakornok volt, meg is tette. Kicsit túl sokat is töltött és ettől magasra felcsapott a láng, a pincérlány pánikba esett. Eldobta az egész üveget, majd sikoltozva elrohant.

“Tűz van! Tűz van!”- sikoltozva.

A palackban levő alkohol is az asztalra ömlött és a lángok belekaptak a húszéves diáklány ruhájába. Ő sikoltozva a földre került és legkevesebb 10 másodpercig égett, mert senki sem tudta, hogy mit csináljon. Végül a barátja lekapta a fehér ingét, majd félmeztelenül azzal oltotta el a lángokat.
Mindhárom fiatal kórházba került. A barát és a pincérlány sérülése nem súlyos, de Csen kisasszony csúnyán megégett. Őt helikopterrel egy jól felszerelt speciális kórházba kellett vinni.

Kiderült, hogy a pincérlány csak egy tapasztaltabb kolléganője mellett segédkezett, maga nem kapott még a kezébe alkoholos palackot. Most viszont a tapasztalt kolléganő szabadnapos volt, ezért bedobták az újoncot a mélyvízbe, ahol felgyújtotta élete első komoly vendégét.

Most börtönbe fogok kerülni?- kérdezte az orvosoktól, akik égési sebeit kezelték. Azok persze nem tudták a választ. A helyi rendőrség is csak annyit közölt, hogy vizsgálják, hogy az önkiszolgáló étteremben hogy kaphatott lángra egy húszéves vendég.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez