Hét halálos ítélet csoportos nemi erőszakért

Fegyveres banditák raboltak el négy nőt egy esküvői menetből. Megerőszakolták és kirabolták őket. A televízió is közvetítette az ítélethirdetést, mind a hét tettest halálra ítélte a bíróság Afganisztánban.

 

 

 

 

 

A hét bandita közül néhányan a rendőrség egyenruháját viselték és pont olyan fegyvereik voltak, mint a rendőröknek és a katonáknak.

Az eset ezért mélységes felháborodást okozott, bár kiderült, hogy a tettesek nem szolgáltak a fegyveres erőknél. A nőszövetség küldöttsége Karzai elnöktől követelt elégtételt. Az államfő meg is ígérte, hogy halállal lakolnak a tettesek. Az afgán törvények szerint az elítéltek joga a fellebbezés. Ha a Legfelső Bíróság is jóváhagyja a halálos ítéleteket, akkor az államfőnek van még mérlegelési joga. Karzai, aki hamarosan távozik tisztségéből, megígérte, hogy nem fog habozni és aláírja a halálos ítéleteket.

Az eset annál is kínosabb, mert Kabul közvetlen közelében történt, ezért a főváros rendőrfőnöke is megjelent a bírósági tárgyaláson, hogy megnyugtassa a közvéleményt. A külföldi csapatok az év végéig elhagyják Afganisztánt, és sokakban él a kétség, hogy az állam képtelen lesz fenntartani a rendet az országban.

A tálibok fogadkoznak, hogy visszatérnek a hatalomba, ahonnan az amerikaiak űzték el őket még 2001-ben. Bush elnök így akart bosszút állni azért, hogy Oszama bin Laden és az Al Kaida vezérkara Afganisztánban dolgozta ki a szeptember 11-i terrortámadás tervét. Oszama bin Ladent amerikai kommandósok 2011 tavaszán ölték meg Pakisztánban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez