Fejedelmi rokon diplomáciai körúton Európában

Észak-Korea teljhatalmú urának nagybátyja négy európai országot keres fel. Belgiumot, Svájcot, Németországot és Olaszországot. Felkeresheti az Európai Unió központját Brüsszelben és találkozhat japán diplomatákkal is.

 

Diplomáciai nyitás Észak-Koreában? A háborús fenyegetőzés után eljött a tárgyalások ideje? Nem tudjuk. Az mindenesetre tény, hogy Kang Songju elvtárs Európába látogat.

Ő a Koreai Munkapárt külügyi titkára. Ez önmagában nem túl fontos poszt, hiszen azt jelenti, hogy ő tartja a kapcsolatot a kommunista pártokkal. Ezek Európában nem játszanak túlságosan fontos szerepet, de minthogy Kang nagybátyja a diktátornak, ezért mégiscsak fontos személy. Ezért is látogat el Svájcba, ahol Kim Dzsongun felnőtt. Svájci csokoládé nélkül nem telhetnek a kommunista diktátor napjai, ám Brüsszelben tárgyalhat az Európai Unió vezetőivel.

Miről? Észak-Koreát súlyos szankciók sújtják nukleáris és rakéta fejlesztési programjai miatt. Amerika a szankciók legelszántabb híve. Észak-Koreában abban bíznak, hogy Európa megértőbb lesz velük szemben. Már csak azért is, mert a háborús fenyegetőzés Európát nemigen érinti.

A másik lehetőség a találkozás Európában japán diplomatákkal. Távol a túlságosan kiváncsi újságíróktól meg lehet vitatni jónéhány komoly problémát. Phenjan azt szeretné, ha Abe Sinzo miniszterelnök ellátogatna Észak-Koreába. Japán részről több feltételt is szabtak, többek között azt, hogy Észak-Korea tisztázza végre, hogy hány japán állampolgárt raboltak el, és hány van még közülük életben?

 

Ha vissza akarnak térni, akkor visszaengedik-e őket? Mi lesz azokkal a Japánban működő koreai szervezetekkel, melyek együttműködnek Észak-Koreával? Mi lesz a keszoni ipari parkkal, melyet külföldi cégeknek engedélyeztek, majd bezártak Észak-Koreában? Most újra megnyílt, de mi a garancia a tartós működésre? Ezekről a kérdésekről tárgyalhat a fejedelmi rokon Európában japán diplomatákkal.

A nyitásnak más jele is van. Elmegy az ENSZ közgyűlésre Észak-Korea külügyminisztere. Más államok esetében ez abszolút természetes, de Észak-Korea az elmúlt 15 évben nem küldte el a külügyminiszterét New Yorkba. Valami tehát változóban van Észak-Koreában, de a valóságos változásnak még a körvonalai sem látszanak.

Egy másik befolyásos nagybácsit nemrég végeztek ki az egész családjával együtt. Ő állítólag a kínai reformok híve volt és erre fizetett rá. A hatalom rejtélye megfejthetetlen Észak-Koreában, ahol senki sem tudja, hogy pontosan mi is jár a kommunista dinasztia ifjú diktátora fejében, miközben svájci csokoládét majszol és amerikai whiskyt iszik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez