“Elrejtve a szemünk elől”- ezt a címet viseli a UNICEF jelentése, melyet Anthony Lake, a szervezet vezetője ismertetett meg a sajtóval. “Egyetlen szülő sem olvashat nyugodtan ilyen tényekről”- hangsúlyozta a UNICEF vezetője.
Az ENSZ gyerekekkel foglalkozó szervezete főként azt tartja felháborítónak, hogy sok helyen a közvélemény elfogadja a nők és a gyerekek elleni erőszakot. Így van ez sok afrikai és dél-ázsiai országban. Indiában megszigorították a törvényeket, melyek korábban igen enyhén ítélték el a nemi erőszakot, ha egyáltalán elítélték. Ehhez ” kellett” néhány brutális csoportos nemi erőszak, mely gyilkossággal végződött. Ez Indiában felrázta a közvéleményt, de Afrika sok országában ma is bevett szokás a nők csoportos megerőszakolása, és a fizikai erőszak a nők ellen a házasságban. A Kongói DK-ban és Egyenlítői Guineában a lakosság 80%-a úgy véli, hogy a férfi joga, sőt kötelessége az, hogy olykor jól elpáholja élete párját. Más országokban, így például Ugandában és Tanzániában ugyanígy vélekedik a többség.
Gyerekgyilkosságból 93 ezer történt, ennek tíz százalékát Nigériából jelentették. Afrika legnépesebb országa ezen a téren világrekorder. A gyermekmenyasszonyok igen gyakoriak sok afrikai és dél-ázsiai országban. Sok muzulmán országban gyerekmenyasszonyt vásárolnak harmadik, vagy negyedik feleségnek. Az ő szerepük nem sokban különbözik a rabszolgákétól. Minden 10. nőnek arra kell számítania, hogy húsz éves kora előtt megerőszakolják. Erre különösen nagy az esélye Afrikában és Dél-Ázsiában. A fegyveres férfiak előszeretettel alkalmazzák a csoportos nemi erőszakot Afrikában, különösen a Kongói DK-ban.
Bár történtek felelősségre vonások, de a jelenség nem szűnt meg. Az áldozatok sorsa pedig bizonytalan, hiszen régi közösségük, családjuk nem fogadja vissza őket. A UNICEF és más nemzetközi szervezetek próbálnak rajtuk segíteni, de a közvélemény ítéletével nehéz szembemenni Afrikában. Különösen nehéz azoknak a gyerekeknek a sorsa, akik ilyen csoportos nemi erőszak következtében látják meg a napvilágot Afrikában. A fekete földrészen születik a legtöbb gyerek, de az ő sorsuk itt a legnehezebb, hiszen az általános szegénység és tudatlanság miatt gyakran lesznek az erőszak áldozatai, olykor a családban, vagy a törzsön belül is– állapítja meg a UNICEF most közzétett jelentése.