Átalakult a japán kormány

Átalakította kormányát szerdán Abe Sindzó japán kormányfő, aki megvált tizenegy korábbi miniszterétől, így egyebek közt a védelmi, igazságügyi és a gazdasági tárca vezetőjétől, az új miniszterek között öt nő is van.

 

A kormányfő célja az átszervezéssel az volt, hogy megszilárdítsa a kabinetet és a jobboldali pártszövetséget az okinavai kormányzóválasztás és a regionális választások előtt, valamint azt megelőzően, hogy jövőre 8-ról 10 százalékra emelnék a forgalmi adót. A jelenlegi vezetésnek ez utóbbi, az áfaemelés volt az egyik legjelentősebb kezdeményezése, amely nagy ellenkezést váltott ki a japán társadalomból.

Az új kormányban nagy szerepet tulajdonítanak a nőknek, öt nő kapott miniszteri tárcát. Az átalakítás során megőrizte helyét a kormányfő-helyettese, egyben pénzügyminiszter Aszó Taró, Kisida Fumio külügyminiszter, akárcsak Szuga Josihide, a kabinet főtitkára és a kormány szóvivője. Ez a lépés a korábbi politika folytatásának a jelzése. Az új védelmi miniszter Eto Akinori lett, a gazdasági, kereskedelmi és ipari tárcát Obucsi Juko kapta.

Az előző kormány két évig volt hivatalban, ritka, hogy egy kabinet ilyen sokáig megőrizze helyét nagyobb botrányok nélkül Japánban. Korábban, 2006 és 2012 között évente változott a miniszterelnök személye, miközben miniszterek elhagyták a kormányt, vagy lecserélték őket. A viszonylagos folyamatosság ellenére csökken Abe Sindzó népszerűségi indexe, aki a nők szerepének növelésével, a védelmi és biztonsági politika változtatásával és a régiók nagyobb támogatásával próbálja megőrizni tisztségét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez