Az eredetileg brit Wellington sanghaji iskolájában a héten kezdődik meg az oktatás. Az általános iskola első osztályától a középiskolai záróvizsgáig futó 12 évfolyamra az első évben 300 diákot vettek fel, mindössze egyharmaduk kínai, a többséget a városban élő tehetős külföldiek csemetéi teszik ki. Ez az iskola honlapján feltüntetett árak tükrében érthető is, a középiskola utolsó két osztályának elvégzéséért például évente 259 ezer jüant (10 millió forint) kérnek, de már az első osztály tandíja is a 210 ezer jüant (8,2 millió forint) közelíti, előbbi a sanghaji lakosok átlagos éves keresetének négyszerese, utóbbi több mint háromszorosa. A hatalmas összegekért cserébe az iskola exkluzív oktatást, a kiemeltnek ítélt tárgyakból, így matematikából, idegennyelvből vagy tudományokból az átlagosnál mélyebb és szélesebb tudás átadását ígéri. A kötelező tárgyak mellett ráadásul széles a választható kurzusok száma is, így különböző művészeti ágakkal, sporttal ismerkedhetnek, továbbá zenével, ázsiainyelvekkel bővíthetik ismereteiket a Wellington tanulói. Az iskola campusa a város keleti felében, Putung városrészben található, hatalmas zöld területén sportpályák, könyvtár, és egy mesterséges tó is helyet kapott. Az iskola sanghaji programjában óvodásokat is fogad, ennek a képzésnek az ára 170 ezer jüan (6,6 millió forint). Az angliai Wellington Schoolt 1859-ben alapították, és jelenleg ezer tanulója van. Sanghaj mellett a Wellington az északkelet-kínai Tiencsinben 2011 óta van jelen.
A világ legdrágább álalános iskolája
A leggazdagabbakat célozza meg az idén debütáló, exkluzív oktatást ígérő Wellington nemzetközi iskola Sanghajban, ahol a teljes, 12 évfolyamos képzés ára a százmillió forintot is eléri.
(Visited 1 times, 1 visits today)