Nyolc ujgur dzsihádharcost végeztek ki

Öten közülük fegyveres harcra készülődtek a Hszincsiang-Ujgur tartományban, hárman pedig résztvettek a Tienanmen téri merényletben tavaly októberben. Akkor egy autó belerohant a tömegbe Peking központi terén, 5 ember meghalt, köztük a dzsihádharcosok parancsnoka is.

 

 

 

 

Dzsihádra, vagyis szent háborúra készülődtek Kínában- állítja a kivégzettekkel kapcsolatban az Új Kína hírügynökség.

A közszolgálati televízió egy riportban fegyverraktárakat mutatott be és videókat, melyek szerint az ujgur dzsihádharcosok fegyveres akciókra készülődtek. A csapat egy fekete zászló mögött masírozik a videón. Fekete zászlót az Al Kaida és az ISIS harcosai lobogtatnak, vagyis a legszélsőségesebb dzsihádharcosok.

Az Al Kaidanak van egy ujgur szervezete. Ez Oszama bin Laden afganisztáni tartózkodása idején szerveződött meg. Amikor az amerikaiak lerohanták Afganisztánt, akkor elfogtak néhány ujgur dzsihádharcost is, akik Guantánamora kerültek. A többség Oszama bin Ladennel együtt Pakisztánba menekült. Most is ott van a főhadiszállásuk. Legutóbb akkor hallattak magukról, amikor megrohamozták Karachi repülőterét, melyet napokra le kellett zárni.

A döntő többségükben muzulmán ujgurok nagy többségben voltak a Hszincsiang-Ujgur tartományban a kommunista Kína megalakulása idején. Ám az azóta eltelt 65 évben a jelentős betelepítések miatt kínai lett a többség. A városokban ma már egyértelműen a kínaiak vannak többségben, és ők kapják a legjobb munkahelyeket. Az ujgurok jelentős része vidéken él és nem beszél kínai nyelven, ezért hátrányban van a munkaerőpiacon.

Az elmúlt években több nagy lázadás is volt a határtartományban, de ezeket a kínai rendőrség és a hadsereg leverte. Pekingben nemrég ülést tartott a kormányzó kommunista párt belbiztonsági bizottsága, melynek élén Kína elnöke, Hszi Csinping áll. A bizottság úgy döntött, hogy kérlelhetetlenül fel kell lépni a vallásos terrorizmus ellen Kínában. A határozat első számú címzettje a dzsihád a Hszincsiang-Ujgur tartományban.

A nyolc dzsihád harcos kivégzése azt mutatja, hogy Peking nem viccel és halálosan komolyan veszi az iszlamista dzsihád elleni harcot. Kérdés, hogy a vaskéz elég-e a problémák megoldására, hiszen az ujgur fiatalok jelentős részének nincs munkája, megélhetése és másodrendű polgárnak érzi magát szülőföldjén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez