A Mercedes ezzel megsértette a monopólium ellenes törvényt, melyet 2008-ban hoztak. Ez lehetővé teszi, hogy az Állami Tervbizottság olyan büntetést rójjon ki, amely megegyezik a Mercedes egész tavalyi bevételével! Még nem közölték a büntetés mértékét, de ha csak a bevétel 1%-át rójják ki, az akkoris a profit 10%-át jelenti. A kínai hatóságok nagyon rászálltak az utóbbi időben a nagy külföldi cégekre: a gyógyszer multi, a Glaxosmithkline ellen korrupciós vizsgálat folyik. A cég egykori helyi igazgatója előzetesben csücsül. Akár 10 év börtönt is kaphat. A Microsoft, az Audi, a Volkswagen mind-mind a monopólium ellenes törvény megsértése miatt bűnhődnek: komoly pénzeket fizettek be a kínai államkasszáb Mi a multik reakciója? A Mercedes közölte: maximálisan együttműködünk a kínai hatóságokkal a vizsgálatokban! Egy füst alatt azt is jelezték: növelni kívánják jelenlétüket a világ legnagyobb autós piacán, a kínain. Jövőre már legalább 300 ezer Mercedest akarnak eladni a 16 milliós kínai piacon. Az Audi 40%-al kívánja növelni eladásait Kínában 2020-ig. A nagy multik szinte kivétel nélkül vegyesvállalatok Kínában. Így az adózásuk kedvezőbb, és a GDP-ben hazai cégnek számítanak. A monopólium törvény betartását ellenőrző Tervbizottság egyben Reformbizottság is vagyis igyekszik olyan modus vivendit kitalálni, amely mind Kínának mind a multiknak előnyös. Eddig bejött, és mind több kínai polgár feszít vadonatúj Mercedesben annak ellenére, hogy a német cég botrányosan túlárazza a pótalkatrészeit Kínában.
Kamu Mercik Kínában
Ha pótalkatrészekből próbálnánk meg összeállítani egy Mercedest, akkor az tizenkétszer annyiba kerülne mint egy új autó!- állapította meg a vizsgálat, melyet Csiangszu tartományban és Sanghajban folytattak.
(Visited 1 times, 1 visits today)