Vietnami menekültből kormányzó lett Ausztráliában

A 22 éves Hieu Van Le maga kormányozta azt a kis hajót, amely a vietnami menekülteket Ausztráliába vitte. Befogadták. Most ő lesz Dél-Ausztrália kormányzója, az első ilyen a boat people soraiból.

 

 

 

 

1976-ban Ausztrália még tárt karokkal várta a menekülteket, akik akkor elsősorban vietnamiak voltak.

1975-ben az északi kommunisták elfoglalták a nyugatbarát Dél-Vietnamot és egyesítették az országot. Ez még nem lett volna az ifjú Hieu Van Le ellenére, hiszen édesapja a francia gyarmatosítók ellen harcolt és ebben a harcban veszítette életét. Csakhogy a kommunista rendszer el akarta törölni a múltat. Hősünk idősebb testvéreit letartóztatták és átnevelő táborba csukták, mert besorozott katonák voltak a dél-vietnami hadseregben. A 22 éves ifjú közgazdász nem kért ebből és hajón útnak indult Ausztrália felé.

Egyből állást is talált: közgazdász diplomáját elfogadták és a Pénzügyi és Bankfelügyelet munkatársa lett. Ettől kezdve a közszféra mintaszerű munkatársává vált Ausztráliában. 2007-ben alkormányzó lett, idén pedig kinevezték kormányzónak Dél-Ausztrália államban. A mai körülmények között ilyen karrier már teljesen elképzelhetetlen lenne, Ausztrália ugyanis egyáltalán nem fogad be menekülteket. A konzervatív kormányfő azzal nyert választásokat tavaly, hogy “egyetlen menekülteket szállító hajó sem köthet ki Ausztráliában!”

Ezért Tony Abbot kormányfő Ausztrália északi vizekre vezényelte a hadiflottát, amely az offshore menekült táborokba irányítja -ha kell erőszakkal- a menekülteket szállító hajókat.

Hol vannak ezek az offshore menekült táborok? Pápua-Új Guinea egyik szigetén és Naurun. Mi lesz azokkal a menekültekkel, akik oda kerülnek? Egyelőre ezt senki sem tudja. Ausztrália azt szeretné, ha Pápua-Új Guinea és Nauru be is fogadná őket. A két érintett húzódozik.

A menekültek sorsa meglehetősen bizonytalannak látszik. Mindez nem befolyásolja természetesen azt, hogy Dél-Ausztráliában a jövőben II. Erzsébet királynőt egy olyan vietnami férfiú képviseli majd kormányzóként, aki 38 évvel ezelőtt menekült hajón érkezett Ausztráliába.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez