Elegük van az inzultusokból – közlekedés csak nőknek

Indiában buszokat, Thaiföldön vonatokat helyeznek üzembe, kifejezetten nőknek – így próbálják megvédeni őket a zaklatóktól.

A Shillong Times című indiai lap szerint Guvahati városában tíz olyan helyi buszt állítanak forgalomba, amelyekre kizárólag nők szállhatnak fel. A jegyellenőrök is nők lesznek, csak a sofőrök maradhatnak még egy ideig férfiak – ők is csak addig, amíg női kollégáik ki nem tanulják a mesterséget. Az indiai fővárosban, Újdelhiben szintén vannak nőknek fenntartott buszok, sőt földalatti szerelvények is. Az ázsiai országban az elmúlt két évben sok nőt erőszakoltak meg, az asszonyok félnek emiatt utazni. A thaiföldi vasúttársaságtól csütörtökön közölték: tervezik a kizárólag nőknek fenntartott vasúti kocsik visszaállítását, miután egy éjszakai járaton megerőszakoltak és megöltek egy tizenhárom éves lányt.
Korábban a társaság a profitkiesésre hivatkozva függesztette fel ezt a szolgáltatást. A délkelet-ázsiai országban felháborodást váltott ki a fiatal lány esete, őt állítólag a vasúti személyzet két tagja erőszakolta meg. Őket később őrizetbe vették a hatóságok, a nemzeti vasúttársaság vezetőjét pedig leváltották.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez