Észak-koreai szurkolók Dél-Koreában

Kilenc év után először újra szurkolókat küld a világtól elzárkózó észak-koreai vezetés Dél-Koreába, ahol szeptemberben rendezik meg az Ázsia játékokat. Legutóbb a 101 észak-koreai szurkoló között ott volt Ri Solju kisasszony is, aki időközben First Lady lett Észak-Koreában.

 

 

 

 

A kapcsolatok javítása érdekében szurkolókat is küldünk a versenyzők mellett Incsonba- közölték Phenjanban. A két Korea közötti határvonalat, amely tulajdonképp nem más, mint fegyverszüneti vonal -békeszerződés 61 éve nincs a koreai félszigeten- csak nagyon ritkán léphetik át közönséges földi halandók Észak-Koreából. A szurkolók persze távolról sem közönséges földi halandók. Abból az elit kommandóból kerülnek ki, melyet a vezetés szórakoztatására tartanak fenn a világtól elzárt kommunista rendszerben. Csinos és a kommunizmushoz elkötelezett lányok és jóképű fiúk alkotják ezt a csapatot, amelynek fő célja a Kim család szórakoztatása. Innen választ szeretőt és feleséget a diktátor.

Ri Solju kisasszony, aki a rajongói csapat egyik büszkesége volt 2005-ben, immár az ország első asszonya, aki gyermekkel ajándékozta meg a diktátort. Igaz, hogy ez a gyermek “csak lány”. Márpedig a Kim dinasztia, amely eddig három uralkodót adott Észak-Koreának, csakis férfi ágon örökölheti a trónt. A First Lady állítólag újra gyermeket vár.

Nem véletlen, hogy most jelentették be a békülékeny lépést Phenjanban. A nagy szövetséges, Kína első embere ugyanis előbb kereste fel Dél-Koreát, mint Északot. Ilyen sértést még sohasem kellett lenyelnie a Kim dinasztia egyetlen diktátorának sem, ráadásul Kína és Dél-Korea felszólította Észak-Koreát, hogy hagyjon fel nukleáris programjával és ne fenyegesse folyton atomháborúval a világot.

Mindez nem is nagyon finom figyelmeztetés Észak-Koreának: mindenki torkig van a háborús fenyegetőzéssel, még a nagy szövetséges Kína is. A Dél-Koreába küldött szurkolók mindenesetre Észak-Korea mosolygós arcát mutathatják meg.

Hogy ez milyen ritka dolog, azt jól mutatja, hogy most harmadszor lesznek ott északi szurkolók a versenyzők mellett Dél-Koreában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez