A manga, amely vakmerően néz szembe Fukushimával

Tokió – Fukushimában a japán gazdák próbálják meggyőzni a szkeptikus látogatókat, hogy a terményeik a sugárzás következtében is egészségesek és érintetlenek. Vér csörgedezik a riporter orrából, aki meglátogatta a helyszínt.

 

 

 

 

Mindössze két történet szól a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájáról, amely az elmúlt 25 évben történt – ahogy azt a manga meséli, Japán mindenütt jelenlévő felnőtt és tinédzsereknek szóló képregényei, amely példátlanul kapta fel a Fukushimai történéseket, annak ellenére is, hogy a japán filmipar messziről elkerüli a témát.

Az „Ichi Efu”, amely a Fukushima Daiichi atomerőmű dolgozóira fókuszál, már összesen 170.000 példányban kelt el, annak ellenére, hogy a manga két hónapja debütált. A manga feszült reakciót váltott ki a kormányból, köztük Shinzo Abe miniszterelnökből.

Ahogy Fukushima eltűnik a nyilvánosság figyelme elől, a kiadók azt mondják bíznak benne, hogy a manga vitát fog gerjeszteni a kényelmetlen témákról, mint például a hatás a környezetre és az egészségre, amely a baleset kapcsán történt.

 

 

Összevetve a több mint 30 mangával, amelyet kiadtak az incidens óta, mindössze egy olyan filmet adtak ki márciusban, amely visszavezethető Fukushimára, ez pedig a „Homeland”. A rendező ügyelt rá, hogy az emberek történetét emelje ki, mindenféle egyéb politikai megnyilvánulások mellett.

Az atomkatasztrófa, amelyet egy cunami idézett elő, még mindig rendkívül érzékeny téma Japánban, főként mert több ezer ember még mindig átmeneti szállásokon tartózkodik, s talán soha többé nem térhet haza.

„A filmek sok pénzbe kerülnek, a támogatók pedig meghátrálnak a témától. A manga sokkal függetlenebb és olyan helyekre is elmehet, amin még hírműsorok is hezitálnának”- mondta Kenichiro Shinohara, a népszerű Morning manga szerkesztője, amely az „Ichi Efu-t” is publikálta.

Több ezer mangát adnak ki évente Japánban, az aranyostól, egészen az erőszakosig és pornográfig, magazin és könyv formájában egyaránt. A legtöbb színtiszta szórakoztatás, míg mások a szamuráj korszak történelméről, az üzleti stratégiáról, vagy a második világháborúról szólnak. Különösen a „Barefoot Gen (Mezítlábas Tábornok)”, amely a Hiroshima-i bombázásról robbantott ki vitát múlt évben.

A népszerű média forma – több mint 10 millió példányos éves eladással – páratlan szabadságot élvez Japánban. Múlt héten Japán bevezetett egy törvényt, amely megtiltja a gyermekpornográfia birtoklását, viszont az olyan pornográf tartalmú mangával, amelyben gyerekek is szerepelnek kivételt tettek, miután a kiadók és ellenzők azt állították, hogy korlátozhatja a szólásszabadságot.

A Fukushima manga a „Sobamon”-tól lett felkapott, amely Fukushima biztonságosságát hirdeti, szemben a nyíltan atomellenes „Küzdelem Az Atom Démonnal”.

„A manga könnyebben nyomonkövethető, mint az újságírás, riportsorozatok és persze szórakoztató tartalommal is bír, így kapósabb”- mondta Kazuma Yoshimura, a Seika Egyetem Manga Kutatóközpontjának vezetője.

„A legtöbb katasztrófának van egy végpontja, az atomprobléma viszont folytatódó. A manga különböző aspektusai, mint például a jövő leírása és a fikció lehetővé teszik, hogy más szinten találjanak megoldást a problémára.”

Bár a témával kapcsolatos mangák már a baleset után megjelentek, a legtöbben csak április után figyeltek fel rájuk, hála az „Oishinbo” – Az Ínyenc című mangának.

Oishinbo1A.jpg20121310Ezekben számos karakter szenvedett orrvérzéstől, amelyért a sugárzást okolták. Egészségügyi szakértők szerint ez nem túl valószerű, viszont nem is zárták ki. A manga azt is állítja, hogy a fukushimai terület évekig lakhatatlan lesz.

A fukushimai lakók emiatt dühös kommentekkel illették Abet és a többi minisztert azt követelve, hogy megfelelő információval lássák el a lakosságot.

 

 

A manga szerkesztője elnézést kért a félreérthető szavak használatáért, de fenntartja, hogy sokkal több értekezést kellene tartani a témával kapcsolatban.

„Sok ember azonban még mindig nem tudja, hogy mit gondoljon Fukushimáról”- mondta Kaoru Endo a Tokiói Gakushuin Egyetem szociológiai professzora. „Nyugtalanok maradnak, mivel úgy érzik, hogy sok mindent még nem fedtek fel.”

A legnépszerűbb az „Ichi Efu”, amelyet az a Kazuto Tatsuta rajzolt meg, aki közel egy évig magában az erőműben dolgozott.

A manga valósághűen lett megrajzolva és részletes pontossággal írja le a dolgozók életét. Említi a nem teljesen tiszta felvételi eljárásokat, a sugárzástól óvó öltözékben történő munkavégzést és azt is, hogy milyen amikor egy ilyenben viszket az ember orra, vagy ki kell mennie a wc-re.

Shinohara, a Morning magazin szerkesztője elmondta: gondoskodtak róla, hogy a manga ne tévedjen bele politikai hovatartozásba. Sok más magazin viszont még azt is visszautasította, hogy reklámozza az „Ichi Efu-t”.

„Sok ember szerint hiányzik belőle a dráma, de bemutatni, hogy milyen az élet egy erőműben, szerintem épp elég ijesztő. Egy ilyen munkahely már régóta nem nevezhető normálisnak”- mondta.

 

Ford:F.Eszter

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez