“Az anyák itt csak Istennel törődnek, nem a családjukkal!”

A Keleti Villám szekta tagjai Santung tartományban brutálisan meggyilkoltak egy családanyát, aki nem adta meg nekik a mobilszámát. A gyilkosok egy olyan faluból jöttek, ahol az emberek egyharmada a szektát követi és még a saját családjára sem gondol.

 

 

 

 

 

Csaknem húsz éve be van tiltva a Mindenható Úristen szektája Kínában, de mégis több millió tagja van immár szerte a világban. Az alapító, egy fizikatanár az USA-ba szökött a betiltás hírére és ott virágzó közösséget hozott létre. Az amerikai szekta már olyan sikeres és gazdag, hogy támogatni tudja a hazai hívőket, akik Máté apostol egyik mondatára utalnak, amikor a Keleti Villám szektának nevezik magukat. A kínai keresztény egyházak elvetik a szekta tanításait, melyek a szentírás téves értelmezésén alapulnak.

Mit hirdet a szekta?

Azt, hogy Jézus Krisztus visszatért női alakban. Kínában él valahol, Honan tartományban. Csak öt ember láthatta őt: ők a szekta vezetői, akik már mind Amerikában élnek.

Ki lenne ez a női Jézus Krisztus? Egy Jang nevű nő, akit a szekta vezérein kívül senki sem látott.

Kik csatlakoznak a szektához?

Elsősorban tanulatlan emberek, főként idősebb asszonyok. A faluban, ahonnan a gyilkosok jöttek, szinte mindenki gyűlöli egymást!

“Itt mindenki csakis Istennel törődik, a családtagokat is elhanyagolják!”- nyilatkozta egy falubeli a China Daily riporterének.

A gyilkosok egy Mekiben végeztek a szerencsétlen családanyával. A rendőrség elfogta őket, de ők semmilyen megbánást sem tanúsítanak. Megszállottak. A szekta elleni harc nyilvánvalóan nem rendőri munka, hanem az egész társadalomnak részt kell vennie benne- állapította meg egy helyi vezető Santung tartományban. A Tajping lázadás idején az 1800-as évek közepén egy parasztvezér azt állította magáról, hogy ő Jézus Krisztus öccse. Milliós tömeg követte, hadserege a császári udvart is fenyegette. Végül leverték a fanatikus szekta lázadását, de ez húszmillió halottat követelt a Mennyei-Birodalomban.

Pekingben most háborút hirdettek a vallási alapú terrorizmus ellen, de rendőri módszerekkel ezt a problémát aligha lehet felszámolni Kínában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez