40 indiai munkást elraboltak Irakban

“Nem tudunk semmit arról a negyven indiai munkásról, aki a stadion építkezésén dolgozott Moszulban.”- mondta a külügy szóvivője Delhiben. A munkásokat az ISIS fegyveresei vitték magukkal, akik néhány nappal ezelőtt megszállták Irak második legnagyobb városát.

 

“Nincs kivel beszélni!”- mondta az építkezés vezetője. Emberrablás esetében általában az a szokás Irakban, hogy feltesznek egy videót a You Tube-ra, amelyből látszik, hogy a túszok jól vannak, majd pedig megkeresik a hozzátartozókat az ajánlattal. Ez azelőtt így volt Moszulban is, mielőtt megérkeztek volna az ISIS fegyveresei. Azóta más szabályok az érvényesek, de ezeket pontosan nem ismeri senki.

Tikritben indiai kórházi nővérek várnak arra, hogy elszállítsák őket Bagdadba. Az indiai külügy egyelőre nem tudja ezt megtenni, mert a száz kilométeres út egyáltalán nem biztonságos a kiújult harcok miatt. A nővérek többsége keresztény Kerala államból, ezért kétszeresen is célpontot jelenthet a szunnita dzsihádharcosoknak, akik iszlám államot akarnak teremteni Irak és Szíria területén.

Moszulban a török konzulátus embereit is elrabolta az ISIS, emiatt diplomáciai konfliktus is fenyeget. Irak három részre szakadása eközben csaknem befejezett tény. Északon a kurdok alkotnak autonóm régiót, az ország középső részén a szunnita milíciák uralkodnak, míg délen a síita többség van hatalmon. Irakot a brit diplomácia tákolta össze az első világháború után a szultán birodalmának három tartományából.

Most ez a három tartomány elválóban van, miközben a kormány Bagdadban a síita többség mozgósításával próbálja megakadályozni a szunnita milíciák előrenyomulását.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez