Szerződés védi az indiai cselédek jogait

A két állam az év elején kötött szerződést arról, hogy cselédek dolgozhassanak Szaúd-Arábiában. Egy konferencián Szaúd-Arábia munkaügyi minisztere arra buzdította az államokat, hogy kössenek államközi szerződést India mintájára a cselédek exportjáról.

 

 

 

 

A szerződés kiköti, hogy az indiai cselédek szabadon megválaszthatják a munkaadójukat Szaúd-Arábiában. Ez döntő fordulat, hiszen a korábbi években a cselédek jórésze csakis annál a háznál dolgozhatott, ahova kezdetben érkezett. Útlevelét gyakran elvették és sokszor rabszolga módjára kezelték. Most ennek vége lehet, ha be is tartják a szerződést.

Nemrég lenyakazásra ítéltek egy indonéz cselédlányt, mert megölte munkaadóját, aki brutálisan bánt vele. A rossz bánásmódra szinte minden ország cselédlányai panaszkodtak Szaúd-Arábiában. India elsőként kötött államközi szerződést és most mindenki abban bízik, hogy jobb lesz az indiai cselédek sorsa. A munkaügyi miniszter elmondta azt is, hogy a külföldi cselédek ezentúl információs központokban kaphatnak tájékoztatást arról, hogy melyek a jogaik és a kötelességeik abban az országban, ahol a saria van érvényben.

Eddig általában arab nyelvű szerződések voltak, melyeket a külföldi munkavállalók akkor sem értettek volna, ha egyébként tudtak volna írni és olvasni. Általában nagyon nagy az analfabéták aránya a külföldi cselédek között Szaúd-Arábiában. Most épp ezért olyan információs központokat alakítottak ki a sivatagi királyság nagyobb városaiban, ahol a cselédek a saját anyanyelvükön kaphatnak felvilágosítást arról, hogy milyen lehetőségeik vannak. Az információs központok munkanyelvei: arab, angol, hindi, urdu /ez Pakisztán hivatalos nyelve/, maláj, indonéz, etióp és tagalog /ez a Fülöp-szigetek félhivatalos nyelve/.

Mindez persze nem változtat azon, hogy Szaúd-Arábiában az iszlám bíróság dönt a munkaadók és a cselédek vitájában. Ez a bíróság ritkán ad igazat külföldinek, különösen akkor, ha ráadásul az illető csak egy szegény, tanulatlan cselédlány, aki esetleg még csak nem is muzulmán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez