Megette az óvszert az étterem igazgatója

Megette az óvszert annak a Hefei étteremnek a vezetője, melynek vendégei panaszt emeltek.

 

 

 

 

 

A Hefei étteremben egy dühös vendég igen látványosan adott hangot panaszainak. A vita addig fajult, míg az étterem tulajdonosa lenyelte az óvszert.

A vendégek állítólag sexuális úton terjedő betegségek megelőzésére szolgáló eszközt találtak az ételben, mikor megkapták a korábban rendelt sült halat. Felháborodva hívták az igazgatót és néhány izmos legényt, beleértve a mentőket. Az orvosi költségek megtérítését és több mint 3 millió forintnak megfelelő kártérítés kifizetését követelték.

A menedzser próbált vitatkozni velük, hogy még ha véletlen az ételbe is került volna az a bizonyos tárgy, akkor is a főzés során elolvadt volna, de mindhiába. Az egyik vendég végül azt javasolta, ha valóban így gondolja, akkor egye meg ő az óvszert. Az igazgató így is tett.

“Én voltam az ügyeletes, így meg kellett enni, hogy megoldjam a problémát…”- mondta az igazgató magyarázatképpen. “Túl nagy kártérítést követeltek és nem sikerült megbeszélni az ügyet.”

A helyi egészségügyi és biztonsági hatóságokat értesítették az esetről, de rendelkezésre álló bizonyítékok hiányában nem tudtak előrelépni az ügyben.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez