A kormány szabadkereskedelmi egyezményt kötött Pekinggel. Kezdetben néhány ezer diák tiltakozott csak, ők elfoglalták a törvényhozás épületét is. A hétvégi nagy tüntetésen viszont már nagyon sokan voltak, és sok volt a napraforgó is, amely a mozgalom szimbólumává vált. Függetlenséget jelent. A tajvaniak egy részének azt az akaratát, hogy nem kívánnak Peking uralma alá kerülni.
Hogy alakult ki ez a furcsa helyzet?
Tajvanon ma a Kuomintang kormányoz, ezúttal már demokratikus választások eredményeképp, amelyik a szigetet Kína részének tekinti. Csang Kajsek tábornok miután a negyvenes évek végén vereséget szenvedett a szárazföldön, ide vonult vissza, de sohasem adta fel a reményt, hogy egyszer még uralkodhat Pekingben. Az idős generális már rég halott, de a Kuomintang osztozik a kommunista párttal abban, hogy Tajvant Kína egyik tartományának tekintik. Maguk a tajvaniak viszont nem. 1945 előtt Tajvan a japán birodalom része volt, a helyi lakosság hozzászokott ahhoz, hogy a szigeten kívülről jövőket gyanakvással kezelje.
A mostani szabadkereskedelmi egyezmény mögött azt sejtik, hogy Peking rá akarja tenni a kezét Tajvan gazdaságára. A helyzet persze paradox, hiszen Tajvan legfőbb kereskedelmi partnere Peking és a kínai piac a helyi cégek legfontosabb célját jelentik.
Mit gondolnak minderről Pekingben? Valószínűleg bíztak abban, hogy a Kuomintang partner lesz abban, hogy Tajvan lassan-lassan visszatér majd az anyaországhoz. Valamilyen HongKonghoz hasonló megoldáson töprengtek, ám ha a Kuomintang elveszíti a nép támogatását és többségbe kerülnek a függetlenség hívei, akkor új helyzet keletkezik. Erre pedig valószínűleg még nem találták meg a varázsformulát a Tiltott Városban.