Mit keres Hamlet Észak-Koreában?

Ezt a kérdést feszegeti az Amnesty International, amely bírálja a brit Globe színháznak azt a tervét, hogy világkörüli útja során bemutassa a dán királyfi történetét a világtól elzárt kommunista diktatúrában is.

 

 

Shakespeare születésnapján, április 23-án indul a világkörüli túra, amely két évig tart majd. Jövő ősszel a tervek szerint a Globe színház társulata bemutatja a Hamletet háromszor Kínában és egyszer Észak-Koreában. Az Ammesty International a politikai foglyok rémes helyzetére hívja fel a figyelmet Észak-Koreában, és utal arra, hogy nemrég az ENSZ jelentése a náci Németországhoz hasonlította Észak-Koreát. Válaszában a Globe színház kifejti álláspontját, mely szerint mindenkinek csak jót tehet, ha megnézi Hamlet drámáját.

Ez a vitáról, a dialógusról szól, a Globe színház ezt szeretné elősegíteni az egész világon- érvel Shakespeare színháza. Rámutat arra is, hogy Shakespeare kora sem volt épp aranykor az emberi jogok érvényesülése szempontjából, hiszen a brit uralkodók elnyomó rezsimeket irányítottak. I. Jakab király, akinek az uralkodása idején a Hamlet született, igazán nem úgy írta be a nevét a történelembe, mint az emberi jogok legfőbb védelmezője. Épp ezért a Globe színház kitart amellett, hogy minél többen látják Shakespeare darabjait a világon, annál jobb. Senkit sem szabad kizárni abból, hogy élvezhesse Shakespeare egyik legjobb darabját, a Hamletet – hangsúlyozza a Globe színház levele az Amnesty International-hez.

A világkörüli útnak különben csak az idei része biztos: ez azt jelenti, hogy Németország és az Egyesült Államok lesz a két fő helyszín, de fellépnek Izlandon is, a “vikingek nyomában”. A távol-keleti utat egyelőre még csak szervezik, de Shakespeare színháza el van szánva arra, hogy az Amnesty International kritikája ellenére jövő ősszel fellépjen a Hamlettel Észak-Koreában. Elvégre hol lehetne nagyobb hangsúllyal elmondani azt, hogy Dánia börtön?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez