Indiai utasszállító gyulladt ki leszállás közben

Leszállás közben kigyulladt egy indiai utasszállító repülőgép szombaton a nepáli fővárosban, de az incidensben a hivatalos közlés szerint senki sem sérült meg.

Az Indigo fapados légitársaság Újdelhiből érkező Airbus 320-as gépének jobboldali kerekei kaptak lángra a leszállás közben, emiatt az utasokat a földet érés után a vészkijáratok használatával evakuálták – mondta el a katmandui Tribhuvan nemzetközi repülőtér vezetője, Risikes Sarma. A tűzoltóknak sikerült gyorsan megfékezniük a lángokat. A történtek okát vizsgálják – tette hozzá.

Szatis Sresztha nepáli üzletember, aki a gépen ült és rendszeresen utazik ezen a járaton, azt mondta, hogy az utasok még a landolás előtt “szóvá tették, hogy égett gumi szagot éreznek”. Az üzletember úgy vélte, az indiai fővárosból érkező gép túl alacsonyan közelítette meg a leszállópályát.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez