A konferenciát ismételten Wintermantel Péter, a külügyi tárca helyettes államtitkára nyitotta meg. Beszédében kitért a magyar kormány sikereire a kelet-ázsiai régióban, különösen Japán esetében. Budapest és Tokió között számos egyezmény és szerződés aláírására került sor. Orbán Viktor 2013 novemberében kint járt a szigetországban, ahol nemcsak a japán kormánnyal, hanem Akihito császárral is találkozott. A japán-magyar kapcsolatok elsősorban gazdasági jellegűek:Közép- és Kelet-Európában Magyarország Japán legnagyobb importpartnere, az export terén pedig Lengyelország után a második. Wintermantel kiemelte, hogy Magyarország – a kelet-ázsiai szigetviták kapcsán – elsősorban a stabilitásban érdekelt, elítél mindenféle provokációt és támogatja a konfliktusok tárgyalásos megoldását.
A legelső felszólaló dr. YasuhiroMatsuda volt, a nemzetközi kapcsolatok egyik professzora a tokiói egyetemen, aki többek közt olyan kérdésekre próbált meg választ találni, mint például: Mik Kelet-Ázsia biztonságpolitika karakterei?Kínának mik a céljai a régióban?
Matsuda azon a véleményen volt, hogy Kína egy igazi gazdasági csoda, de külpolitikai szempontból vesztes. Hu Csin-tao kínai elnök által 2005-ben meghirdetett harmonikus világrend külpolitikai koncepciója, pont a szomszédos országokkal való fenntartott viszony miatt,megbukott. A Kínai Kommunista Pártban zajló belső harcok, mint például az új generáció és idősebb nemzedék, vagy a szélsőbaloldal (újmaoista) és a Teng Hsziao-ping elvét követők, komoly kihatással lesznek a japán-kínai kapcsolatokra. Ezzel párhuzamosan a szigetviták miatt megerősödik a kínai nacionalizmus. Matsuda szerint Pekingnek a külpolitika területén mostanában sokkal agresszívabb magatartást képvisel, amelynek az egyik jele nemcsak a diplomáciai csatározások, hanem a kínai védelmi kiadások növekedése. 2013-ban a katonai költségvetés, egy év alatt, 11,2 százalékkal nőtt, meghaladva a százmilliárd dollárt. A kínai külpolitika fordulópontja 2008 és 2009 volt: fordulat a tajvani külpolitikában, a pénzügyi világválság kitörése, a belső etnikai problémák – tibeti és ujgur zavargások –kiéleződése, valamint a szigetviták kiújulása.
Ez utóbbi a Szenkaku (kínaiul Tiaojü) – szigetek hovatartozása körüli vitát jelenti. Természetesen a japán-kínai viszony eddig sem volt felhőtlen, ez leginkább a történelmi eseményekre vezethető vissza. A huszadik században az olyan eseményeknek, mint a boxer lázadás leverése; az egymás között zajlott háborúk, a japán katonai megszállás és a különböző háborús bűncselekmények csak tovább mélyítették a szakadékot Japán és Kína között. 21. század pedig ez a japán-kínai ellentét bűvölt a szigetvitákkal, mivel a Szenkakunak nagyon komoly geopolitikai, gazdasági (földgáz a tenger mélyén), katonai és bizony belpolitikai okai vannak, mivel mint két ország vezetése belpolitikai kérdést csinált a szigetekből, s mai napig a nacionalisták egyik fő ütőkártyája.
A következő előadó a Japán Energia Gazdasági Intézet igazgatója, dr. Koichiro Tanaka volt. Ő inkább az „arab tavasz” nevezetű jelenség következményeiről beszélt. Tokió külpolitikai stratégiájában elfogadhatatlan a közel-keleti destabilizáció és bizonytalanság, hisz a japán gazdaság innen importálja a legtöbb energiahordozót. Gyakorlatilag a teljes japán kőolaj és földgázimport 83 százaléka a térségből származik, Szaúd-Arábiától, Irántól és Katartól vásárolja a legtöbbet. Tanaka kijelentette, hogy a japán vezetésben rendkívül aggódtak amiatt, hogy a romló iráni-szaúdi kapcsolatok,vagy a perzsa állam nukleáris létesítmény elleni esetleges nyugati-izraeli légicsapás miatt Teherán le fogja zárni a Hormuzi-szorost. Ezzel egy csapással padlóra küldték volna a teljes japán gazdaságot és termelést, mivel a fukushimai leállások után Tokió sokkal többet szénhidrogén importált a világból, hogy tudja tartani a termelést. A japán gazdaság így is komoly problémákkal küszködik: a Japán államadósság GDP 230 százalékát teszi ki, s 2013. június 30-án már átlépte az egy billiárd jenes határt. Ezenfelül a költségvetési deficit szinte megállíthatatlannak tűnik, csak idén januárjában 2,8 trillió jen volt.
Tanaka szerint a megoldás egyrészt az Abenomics-nak– 10000 milliárd jenes gazdaságélénkítő program; a japán jegybankelnök által végrehajtott monetáris lazítás; és a gazdasági szerkezet átalakítása – nevezett gazdasági program jelenti, másrészt pedig Tokiónak fokoznia kell a külpolitikai aktivitását. Fontos nagyobb hangsúlyt fektetni az energiadiplomáciára-biztonságra és szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) államaival. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Japánnak koránt sincs könnyű dolga a régióban: Az Egyesült Államok 2011 után még inkább ragaszkodik a geopolitikai szövetségeseihez; Oroszország visszatért, mint nagyhatalom; a XXI. század elején Kína megjelent, miközben India is erőteljesen próbálkozik betörni a közel-keleti piacra.
Végül pedig dr. Satoru Mori, a Hosei egyetem jogi karának professzora szólalt fel a rendezvényen. Ő arra a kereste a választ, hogy miképp és hogyan fejlődött a japán biztonságpolitika, valamint hogy milyen az Egyesült Államok és Japán viszonya. Mori legelőször Észak-Koreával kezdte, mert szerinte ez a rezsim jelenti a legnagyobb veszélyt a japán lakosságra nézve. Bár Kim Dzsongun hatalomra kerülése után napvilágot láttak olyan hírek, miszerint a phenjani vezetés titokban tárgyalni akart a japán vezetéssel, de hamar kudarcot vallottak ezek a diplomáciai tapogatózások. Az előadó rámutatott arra, hogy mióta a Kedves Vezető Fia uralkodik Észak-Koreában, sokkal feszültebb és konfliktusosabb a viszony. Kim Dzsongun felrobbantott egy atombombát, semmisnek nyilvánította az 1953-as fegyverszünetet Dél-Koreával, állandó készültségben tartotta a hadsereget egy Egyesült Államok (!) elleni támadáshoz, valamint bezáratta a Keszong ipari parkot, kivégezte a sokáig befolyásos, Kína-párti és viszonylag “mérsékelt” nagybátyját, Csang Szongtheket .
Kitért a növekvő japán katonai költségvetésre, Tokió a 2014 és 1019 közötti időszakra 5 százalékkal növeli a védelmi kiadásait.A nemrég elfogadott új nemzetbiztonsági stratégia elsősorban a kelet-kínai –tengeri jelenlét erősítésére törekszik. 2013. december 4 a japán kormány felállított egy Nemzetbiztonsági Tanácsot, valamint pedig egy külön titkárságot. Kitért a Japán flotta fejlesztésére, a saját drón előállítására és egy gyorsreagálású légi-deszant egység felállítására, amely azonnal bevethető lenne egy konfliktus esetén. Természetesen megemlítette, hogy ehhez nélkülözhetetlen a japán alkotmánymódosítás. A japán alaptörvény 9-ik cikkelye ugyanis tiltja a fegyverkezést és a saját hadsereg felállítását. A jelenlegi vezetőnek, Abe Sinzónak az a célja, hogy a japán parlamentben megváltoztassák ezt a cikkelyt.
Az előadást nagyon termékeny vita követte, ugyanis többen felszólaltak meg számos kérdést fogalmaztak meg. Néhányan az amerikai-japán kapcsolatok alakulására voltak kíváncsiak, amelyre a válasz az volt, hogy egyre szorosabb lesz a két ország közötti viszony, hisz Washington a hidegháború elején vállalta Japán biztonságát. Ezenfelül az amerikai vezetés, már 2007 óta egy olyan geopolitikai játszmába kezdett, amelynek a célja Kína feltartóztatása és körbezárása Ezt a fajta politikát követi Barack Obama is, aki 2012. novemberi körútján növelte a térségben állomásozó amerikai katonák létszámát és felszólalt a Demokratikus Partnerség Intézmény fokozásának érdekében. Japán kulcsszerepet töltene be ebben a pozícióban.
Az Asiaport dr. Matsudat kérdezte meg arról, hogy miképp fog alakulni a japán-kínai viszony, kitörhet-e komolyabb fegyveres konfliktus a szigetek miatt. Szerinte nem, mert mindegyik kínai belpolitikai csoport különválasztja a politikát a gazdaságtól. Egyik kínai politikus sem akarja,hogy a diplomáciai és a külpolitikai kardcsörték kihatással legyenek a japán-kínai gazdasági kapcsolatokra. Ugyanakkor korántsem lehetetlen egy “véletlen” baleset, vagy ehhez hasonló incidens, amely a végsőkig feszítheti Tokió és Peking kapcsolatát. Ez pedig hosszabb távon a nacionalisták malmára hajtja a vizet.