„Bár sokan figyelmeztettek a programmal kapcsolatos korrupcióra, (Jinglak) mégis folytatta. Szándékosan okozott veszteségeket az államnak, emiatt egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy vádat emelünk ellene” – közölte a bizottság egyik tagja. A kormányfőt hivatali kötelesség elmulasztásával vádolta meg a bizottság. A 2011-ben bevezetett rendszerben az állam a piaci árnál jóval drágábban veszi meg a rizst a termesztőktől, és csak veszteséggel tudja továbbadni. A rendszer emiatt nemrég a fizetésképtelenség szélére került, s emiatt az eddig döntően a kormánypárttal szimpatizáló rizstermesztők is csatlakoztak a Jinglak távozását követelő tüntetőkhöz.
Hétfőn több száz thaiföldi gazdálkodó ostromolta meg a miniszterelnöki hivatalnak ideiglenesen helyt adó épületet Bangkokban – jelentették hírügynökségek. A rizstermelők kora reggel kezdtek tüntetni az épület előtt, követelve, hogy személyesen Jinglak Sinavatra kormányfőnek mondhassák el sérelmeiket, de miután a miniszterelnök nem állt szóba velük, dél körül, nem törődve az épületet védő rendőrökkel, átvágták a hivatalt körülvevő szögesdrótot, behatoltak a miniszterelnöki rezidencia területére, de az épületbe nem mentek be.
A tüntetők sérelmezik, hogy a kormány nem teljesítette a rizsfelvásárlással kapcsolatos ígéretét. A tüntetők betontömbökből és gyorsan kötő cementből betonfalat kezdtek emelni a kormányzati épület főbejárata előtt.