Fegyverrel az erőszaktevők ellen?

Nagy felháborodást keltett egy kifejezetten nőknek tervezett revolver Indiában.

“A kicsi és könnyű, 32 kaliberes hatlövetű revolver, amelyet az IOF nemzeti fegyvergyár készít, jól mutatja, hogy a hatóságok nem értették meg, hogyan kell megvédeni a nőket – mondta Binalaksmi Nepram feminista jogvédő vasárnap. “A tapasztalatok szerint ha az ember fegyvert visel, tizenkétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy golyót kap egy esetleges támadás során” – jegyezte meg Nepram, aki szerint az is erős indulatokat vált ki, hogy a fegyvert a nők ellen elkövetett erőszak egyik legismertebbé vált áldozata emlékére Nirbiknek nevezték el. Nirbik hindi nyelven “félelmet nem ismerőt” jelent, és arra a 23 éves egyetemistára utal, akit 2012 decemberében Újdelhiben egy buszon brutálisan megerőszakoltak és olyannyira bántalmaztak, hogy később belehalt sérüléseibe. A sajtó Nirbajaként emlegette, mert valódi nevét jogi okok miatt nem közölhették. Nepram szerint a fegyver neve sérti Nirbaja emlékét, ráadásul ezzel a kormány beismeri, hogy csődöt mondott a nők megvédése terén. “A nők felfegyverzése nem a felelősségteljes módja a biztonságuk garantálásának” – mondta a jogvédő. Nirbaja megerőszakolása heves vitákat váltott ki Indiában a nőkkel való bánásmódról, és arra kényszerítette a kormányt, hogy jelentősen szigorítsa az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetéseket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez