Sáros utak és kis kunyhók. Szegény falu a szíriai határnál. A BBC egyik dokumentumfilmjén fekete ruhás, behúzott nyakú férfi imbolyog a szitáló esőben. Az első pillanatban részegnek tűnik. Nekitámaszkodik a falnak, megtántorodik. Aztán lassan zöld papucsba bújtatott kezét a sáros földre teszi. Óvatosan távolodik, kitűnik a képből – négykézláb.
A férfi egyike annak az öt testvérnek: négy nővérnek és egy fivérnek, akik szokatlan jelenséggel döbbentették meg a tudósokat, amikor a tudományos világ először figyelt fel rájuk 2005-ben. A szülők teljesen hétköznapiak, de gyerekeik közül öten négylábúak. Kezükkel is a földön járnak, hátsó felüket magasra emelve.
Korábban azt hitték a szakemberek, hogy ez a járás visszafejlődés, méghozzá főemlős elődeink szintjére. De a friss kutatások azt mutatják, hogy nem így van. Szó sincs devolúcióról. Egyszerűen csak alkalmazkodás ez, egy ritka tünetcsoporthoz.
Ami biztos: az öt törökországi testvérhez hasonló vélhetően kevés van a világon. Uner Tan szindrómájuk van: ez arról a török biológusról kapta a nevét, aki elsőként figyelt fel rájuk.
Az egyensúlyérzék elvesztése, korlátozott észlelő képességek és rögzült négykézlábon járás. Ez egy olyan szindróma, állapította meg Uner Tan, amely “fordított evolúciót” jelez. Más szavakkal: a testvérek élő példái annak, hogy az evolúciós fejlődés egyszer csak eltűnhet, és mindannyian négy lábon fogunk majd járni – vélte a biológus a Washington Post szerint.
Tan azt állította, hogy a testvérek nem tudtak kúszó gyerekből kiegyenesedett felnőtté válni. A fejlődésük valahol megszakadt. És azokat az embereket, akiknél az ősi négy lábon járás újra megjelenik, a “fordított fejlődés” révén, a természet “kísérleti nyulainak” tekinthetjük. És lehet, hogy ez a sors vár mindannyiunkra.
Tan szerint a testvérek járása a többi főemlősére emlékeztet, de egy brit tudós, Nicolas Humphrey ezzel szembeszáll. Tanulmányában arra mutat rá, hogy döntő ponton különbözik a kétféle járása: az egyik esetében a teljes testsúly a csuklóra helyeződik, míg a másiknál az ujjakra.
És most egy még újabb tanulmány, amelyet a PLOS One folyóirat publikált, tovább ássa alá azt az elképzelést, hogy a testvérek a fordított evolúciót jelenítik meg. A járásmódjuk egy örökletes állapot, a Cerebellar hypoplasia mellékterméke, amelyet mágneses rezonancia vizsgálattal mutattak ki. Ez megzavarja az egyensúlyozási képességüket, és ehhez alkalmazkodtak a négykézlábon járással.
A tanulmányt Liza Sapphiro jegyzi a texasi egyetemről. Azt mondta a Washington Post-nak: alig várta már, hogy publikálhassa a kutatási eredményeit, mert újra és újra feltűnnek a szakirodalomban a téves állítások.
A testvérek fürgesége egyébként lenyűgöző. Akadálytalanul és hatékonyan haladnak négykézláb lépcsőn vagy lejtőn is, és a legkisebb kényelmetlenség sem látszik rajtuk – írja egy másik tanulmány. Miközben mások, ha kipróbálják azt, amit ők csinálnak, igencsak keservesnek érzik a mozgásnak ezt a módját, még gyakorlás után is.
A szindrómának van másik hátulütője is. A testvérek tudnak ugyan beszélni, de alig. Kevesebb, mint száz szót használnak, és külön nyelvet fejlesztettek ki arra, hogy egymással kommunikáljanak. Tan egyik beszélgetése például így hangzott velük.
– Milyen év van?
– 80. 90. Állatok. Július. Ház – hangzott az öt válasz.
– Milyen évszak?
– Állatok.
– Mi ez? (Tan a saját piros cipőjére mutatott)
– Paradicsom.
A testvéreknek további 14 nővérük és fivérük van. Akiknek semmi bajuk. És bizony előfordul, hogy meg kell védeniük beteg testvéreiket. Miután a közösség kigúnyolja őket, a nővérek nem nagyon járnak sehova. Horgolnak, varrnak és hímeznek egész nap.
Fivérük ugyanakkor kalandvágyó és agilis. Mászkál a faluban, üvegeket és fémdobozokat gyűjt, és egy batyuba rakja őket. Ezt a saját ingjéből csinálta, és a fogai között cipeli.
“Az Ulas család talány marad a tudományos közösségnek, és mindig viták lesznek körülöttük” – véli egy török pszichológus, Defne Arouba. “Időről időre megjelenik egy új tudós a faluban, és új kezelést kínál, vagy arra kéri az apát, hadd csináljon újabb vizsgálatot. Ő sem igent, sem nemet nem mond. Teljesen megadja magát annak, amit az élet hoz. Egyetlen aggodalma az, hogy mi lesz a gyerekeivel, ha ő meghal”.
{youtube}v317hJWb0rc{/youtube}