Botrányt botrányra halmoz India legkorruptabb politikusa

Alighogy kiengedték a börtönből már újabb botrányokat kelt Lalu Prasad Yadav volt bihari főminiszter.

Bihar állam egykori főminiszterét a jelenlegi kormány volt vasútügy miniszterét ez év elején ítélték jogerősen öt év börtönre. Az ítélet szerint hatalmas pénzeket keresett azzal, hogy évtizedeken át eltűrte, hogy állami támogatást adjanak nem létező marhacsordákra. Bár köztudott volt a sajtóból, hogy miket művelt, és eljárás is folyt ellene eddig sem húzta meg magát. Jó kapcsolatot ápolt a kormányzó párt vezetőivel, és kényúrként élt saját birodalmában, ahol rendszeresen újraválasztották, így megvolt képviselői mentelmi joga is. A Legfelsőbb Bíróságnak kemény harcot kellett vívnia a kormánnyal, hogy megvonhassák a képviselői immunitást a minisztertől, és végre lecsukhassák. De Lalu alig két hónap börtön után hatalmas óvadék ellenében szabadult.
Most pedig, mint az elszabadult hajóágyú – ahol éri, rombolja a kormány és a kormányzó pártok megmaradt kevés hitelét is. A börtönből kilépve kijelentette, hogy Indiának most nem a korrupció a legnagyobb baja, és ellenzi a korrupció-ellenes ombudsman ötletét. Ez – egy részről – pont az ő szájából nem hangzik túl jól, másrészt nem is igazán felel meg India jelenlegi közhangulatának. A korrupció-ellenes jelszavakat hangoztató alig egy éves párt az AAP a második legnagyobb erő lett a delhi helyhatósági választásokon, és még arra is esélye van, hogy ők alakítsanak kormányt a fővárosban. Az ombudsmanról szóló törvényt – a közvélemény nyomására – a felsőház elfogadta. A Kongresszus pedig reménytelen küzdelmet vív, hogy lemossa magáról a romlottság bélyegét.
És mit tesz eközben Lalu? A börtönből hazafelé templomba ment, ahol is a helyi rendőrparancsnokkal mosatta meg a lábát, majd, míg betért imádkozni rábízta a helyi rendőrfőnökre a papucsát, hogy ugyan már vigyázzon rá. Indiában, ahol a rang és tisztesség igen fontos, ez a megalázás igen magas szintjének számít. Az akciót persze lefotózták, és a képek az interneten terjedenek.

5208 4

A templom után beült a kocsijába, és kíséretével hazahajtatott – út közben egy kanyarnál az egyik kísérő kocsi az út szélén álló emberek köz hajtott egy halottat és nyolc sebesültet hagyva maga után. Lalu kocsija persze nem állt meg.
Az indiai sajtó háborog, és azt kérdi mi jöhet még?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez