Az urak kaptak fejenként egy kis narancssárga vödröt (amit nem a fejük elé tettek), és a fejükre egy maszkot, hogy ne ismerjék fel őket ismerőseik. A feladat egyszerű volt, a végeredményt pedig a kis narancssárga vödörben kellett felmutatni. Hogy jobban menjen a dolog lengén öltözött táncosnők is voltak a környéken, akik guminőket és egyéb segédeszközöket is bevetettek az érdeklődés felkeltésére. Ez utóbbi azért fontos, mert a verseny szponzora egy segédeszköz gyártó cég volt.
Az ötletet Amerikából vették a szervezők. San Franciscoban már 1999 óta évente megrendezik a Masturb-a-thont. Ott a versenyzők értékes nyereményekkel térhetnek haza, hiszen díjazzák azt, aki legtovább bírja, aki a legtöbbet termeli, illetve, akinek a legtöbbször sikerül. És ott – a honlapjuk a tanúsága szerint – már a nemi egyenjogúság eszméjétől vezéreltetve, hölgyeknek is tartanak versenyt.
Önkielégítő fesztivált rendeztek Kínában
Az eseményt az AIDS-ellenes kampány részeként hirdették meg, mondván, az igazán biztonságos szex az, amit egyedül csinálsz.
(Visited 1 times, 1 visits today)