Fiatal vállalkozók marokkói támogatása

A diplomásokat, és a diploma nélkülieket is álláshoz igyekszik juttatni a marokkói kormányzat vállalkozássegítő programja. A törekvést az ellenzék is támogatja.

Könnyíteni igyekeznek az adóztatás gyakorlatán, hogy a munkanélküli fiatalok saját vállalkozásokat indíthassanak maguknak. Ez a pénzügyminiszter által ismertetett program is része Marokkó foglalkoztatáspolitikájának, melyet két évvel ezelőtt kezdeményeztek a fiatal lakosság érdekében. A következő évben a munkanélküli diplomások munkahelyhez juttatásának projektjét indítják el a nem kormányzati ágazatokban. Az állam mind a két réteget – a diplomás és a nem diplomás állás nélkülieket – kész bekapcsolni egy-egy programba, s a létrehozott foglalkoztatási felügyeleti központ elindítja azt a szolgáltatást, amely a munkanélküli polgárok kiközvetítését végzi. A kormány az önálló foglalkoztatási szektort kész a költségvetésen keresztül támogatni, az úgynevezett önfoglalkoztatási rendszer jogosultságait pedig bővíteni. A parlament által is értékelt támogatási programot mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal támogatja.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez