Orbán Viktor miniszterelnök szerint ma csak az nem üzletel Kínával és kínai vállalatokkal, aki “szándékosan becsukja a szemét”. A kormányfő ezt a Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján mondta kedden, a Pest megyei Biatorbágyon.
“Csak az az ország fog talpon maradni, és válhat a válság utáni világ nyertesévé, amely nyitott Kína irányába, és ahol kínai cégek jelen vannak” – hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor, aki méltatta Közép-Európa és Kína szerinte hosszú időre biztosított gazdasági és kulturális együttműködését.
A keleti nyitás stratégiájára utalva hozzátette, hogy ma már Magyarországon és a magyar gazdaságpolitikában más szelek fújnak, “nemcsak nyugati, hanem keleti szelek is”. Azt is mondta, hogy ma már bátran kijelenthető: aki Magyarországon ruház be, az biztos alapra épít. Emlékeztetett például arra a megállapodásra, amelyet a múlt héten írt alá Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacic szerb miniszterelnökkel a Budapest-Belgrád vasútvonal – kínai részvétellel megvalósuló – fejlesztéséről.
Megismételte egyúttal kormánya azon célját, hogy 2018-ra az Európán kívülre irányuló magyar export aránya – a jelenlegi 11-ről – 33 százalékra emelkedjen. A miniszterelnök azt is mondta, hogy ma már bátran kijelenthető: aki Magyarországon ruház be, az biztos alapra épít, ugyanis sikerült lerakni egy modern, versenyképes magyar ipar alapjait, “a meginduló gazdasági növekedés számai pedig azt mutatják, hogy a számításunk bevált”. Hétről hétre újabb eredmények és olyan pozitív visszajelzések érkeznek, mint amilyen a Huawei-beruházás is – közölte.
Kifejtette: az új logisztikai központ 30 ezer négyzetméteres, havonta háromezer kamiont indíthat majd, a fejlesztések eredményeként pedig Magyarország lett a Huawei második legnagyobb ellátóbázisa.
A központ megnyitása jelzi a kínai vállalat Magyarország és a magyar emberek iránti elkötelezettségét is – mutatott rá a kormányfő, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Huawei a közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak számát Magyarországon 2015-re szeretné a duplájára, körülbelül háromezerre emelni. Emellett már az elmúlt években meghirdetett egy saját ösztöndíjprogramot, és támogatta 75 magyar fiatal felsőfokú tanulmányait – jegyezte meg.