A Jáde Nyúl a Holdra tart

Sikeresen útnak indították a Csang’o-3 (Chang’e – Holdistennő-3) elnevezésű kínai űrszondát, amely a tervek szerint a vele lévő Jáde Nyúl nevű holdjáró robottal majd leszáll a Holdon.

A központi televízió beszámolója szerint a felbocsátáshoz kedvezőek voltak az időjárási körülmények, nem esett az eső. A Csang-o-3-at a Hosszú Menetelés 3B típusú hordozórakétával küldték a világűrbe. Az űrszonda egy Jütunak (Yutu – Jáde Nyúl) elnevezett, a Hold felszínét kutató holdjáró járművet is visz magával, amely december közepén kezdheti meg tevékenységét. A hatkerekű, 140 kilogrammos robot három hónapra szóló feladatot kapott. Erről a tudományos, technológiai és ipari hivatal szóvivője nyilatkozott a sajtónak. A Holdistennő-3 küldetése a kínai Hold-program második szakaszának része, az eddigi legbonyolultabb feladat. A 2007-es és a 2010-es missziók is a soron következő lépés sikerét segítették – de a mostani missziónál alkalmazott technológia több mint 80 százalékban új. Ez az ország harmadik holdszondája, a Csang’o–1-et 2007-ben, a Csang’o–2-t 2010-ben bocsátották fel. Utóbbi nagyfelbontású felvételeket készített a Hold felszíni részleteiről, különösen is a Szivárvány-öbölről, amely a soron következő kínai holdszonda leszállóhelye lesz.
Az űrszonda előbb a Föld körül fog keringeni, majd leszáll a Holdon, végül visszatér a Földre. Egyúttal nagyfelbontású felvételeket is készít majd a Hold teljes felszínéről. Nagy körültekintéssel készültek fel az űrszonda távirányítására, a súlytalanság körülményei közötti landolásra, továbbá a holdjáró robot leválasztására és működtetésére. Mindezt hatalmas kommunikációs és technológiai kihívást jelent. Sikeres küldetése esetén ez lesz az első alkalom, hogy kínai űreszköz száll le Földön kívüli égitest felszínén.

Az előző missziók sikere mindenesetre biztató. A 2010-ben útra bocsátott Csang’o-2, immár több mint 60 millió kilométerre van a Földtől. Műszaki állapota továbbra is jó, várhatóan a jelenlegi távolságnak az ötszörösére fog eltávolodni.

Az új kínai misszió kétszárnyú rovere magas hatékonyságú eszköz, amely a Hold felszínét fogja vizsgálni, talajelemzéseket készít és alkalmas lesz a különleges hőmérsékleti körülmények közötti munkára – ismertette Li Pen-cseng a Hold-program parancsnok-helyettese.

A holdjáró nevére egy hónapon át lehetett szavazni két honlapon, s végül a 190 ezer javaslatból 14 tagú zsűri választotta ki a tíz “legalkalmasabbat”. Az utolsó körben a 3,4 millió szavazóból 650 ezren választották a Jáde Nyulat. A fehér nyúl egyébként ugyanazon kínai mitológia része, amelynek főszereplője Csang’o, a holdistennő.

A három szakaszra osztott program szerint még 2017 előtt Holdról származó mintákat gyűjtenek be, majd 2024 körül mindezt követné a kínai űrhajós Holdra szállása. 2008-ban a Sencsou-7 űrhajóval három kínai hajtott végre űrutazást, egyikük űrsétát is tett. Amerikai szakértők, köztük volt űrhajósok állítják, a mostani leszállóegység már így is túl nagy a robotnak, amit visz, ez már bizonyosan az emberes holdraszállás próbája is.

Kínának az űrprogram nem csak gazdasági vagy katonai szempontból fontos – a legfontosabb a nagyhatalmi státusz jelzése. Az, hogy megmutassák: Kína bármire képes, amit az Egyesült Államok is tud.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez