Megállt az idő egyetlen kínai faluban: a lakók ingyen jutnak lakáshoz, vezérük továbbra is a már elhunyt Mao elnök, legalábbis a szobra, amely sziklaszilárdan áll. Úgy tűnik, míg Kína a világ második számú szuperhatalma, egyetlen falujában, Nanjiecungban a kommunizmus megdönthetetlen.
Lehet köd, eső vagy éppen egész Kínát beterítő szmog, Nanjiecung lakói minden áldott reggell ezzel a dallal ébrednek: “A Kelet vörös, a nap felkel, Kína élén Mao elnök, a jövőbe vezet minket!”
Nanjiecungban tehát megállt az idő, a kommunizmus “áldásos” intézményeként mindenki ingyen jut lakáshoz, a rezsiköltség pedig a nullával egyenlő. Benzinre sem kell költeniük, már csak azért sem, mert a falucskának zero az autóparkja, a lakóknak pedig úgysincs hova menniük. Kivéve dolgozni, a kommunista kommuna lakói egy japán tésztagyárban keresik meg a napi betevőt – 32 dollár – körülbelül 7000 forint-, a havi jövedelmük.
A népi kommunákat Mao elnök a Nagy Ugrás során vezette be 1958 után. A falvakban minden közös lett, a pénzt elkezdték megszüntetni. A munka kizárólag dicsőség dolga lett. Az eredmény nem igazolta a várakozásokat: mintegy 10 millió ember éhen halt Kínában a Nagy Ugrás idején, a kommunkákat pedig fokozatosan megszüntették. Mao elnök megpróbálta visszaállítani őket a “Nagy Proletár Kulturális Forradalom” idején 1966 és 1976 között, de a siker továbbra is váratott magára. Persze ezzel az úgynevezett forradalommal, Mao a saját hatalmát kívánta megerősíteni. Mao utódai végül megszüntették a rendszert, és bevezették a gazdasági reformot, amely harminc év alatt Kínát a világ második számú nagyhatalmává tette.
Ám Nanjiecung közepén ott áll Mao Cetung szobra, és mindennap felharsan a már említett dal a hangszórókból: emlékeztetve a kommunát arra, nincs is annál jobb, mint ahogyan a falu működik! A lakók pedig együtt zengik a vérforraló sorokat minden reggel negyed hétkor, majd mosolyogva indulnak tésztát szaggatni.