Lulu látszatra egy átlagos csinos kínai lány. Szintén látszatra titkárnőként dolgozik egy cégnél, a vezérigazgatói titkárságon. Mindig jól öltözött, elegáns táskákat hord, és mosolyog. Valójában ő a főnök asszony egyik testőre. Lulu szereti a munkáját, és nem csak azért mert sokat keres. pedig a keresete – évi 300 ezer jüan – 11 millió forint – még akkor is igen kimagaslónak számít Kínában, ha levonjuk belőle azt a – valószínűleg igen jelentős – részt, amit a cég, amelyik kiközvetítette a jelenlegi munkaadójának levon a béréből.
2010 óta engedélyezik a Kínai Népköztársaságban, hogy a gazdagok – akikből egyre több van – magán testőröket tartsanak. Azóta az üzlet egyre gyorsabban nő. és egyre nagyobb az igény a női testőrökre is. Még mielőtt arra gondolnánk, hogy ők valójában másfajta szolgáltatást is nyújtanak , ki kell ábrándítanunk az olvasót. Szolgáltatásaikat elsősorban a gazdag üzletasszonyok keresik. A környezetükben sokkal kevésbé feltűnő, hogy csinos, de jókötésű lányok jelennek meg, mintha markos legényekkel vennék magukat körül. Általában, akárcsak Lulu valamilyen fedőfoglalkozásuk is van. és – ami szintén fontos lehet – feltűnés nélkül elkísérhetik munkaadójukat akárhová – akár a mellékhelyiségbe is.
Bár elvárás, hogy kimondottan csinosak legyenek, és kínai viszonylatban magasak (ez több, mint 168 centit jelent), a kiképzésük semmivel sem könnyedebb, mint a fiúké. Ugyanúgy tűrniük kell a fizikai fájdalmat, pontosan kell tudniuk lőni, és ki kell magukat vágni a legnehezebb helyzetekből is. Aki szeretné ezt látni is, annak íme a képek: