Győzött a volt diktátor féltestvére

Abdullah Yameen, a Maldív-szigeteket harminc éven át kormányzó, az ellenzék és a nemzetközi emberjogi szervezetek által diktátornak tartott Maumoon Abdul Gayoom féltestvére győzött a két éve politikai válsággal küzdő üdülőparadicsom elnökválasztásának szombaton tartott negyedik fordulójában.

A leköszönő elnök szóvivője szerint az egykori pénzügyminiszter a voksok 51 százalékával győzött. Bár Yameen az előző fordulóban a szavazatok 30 százalékával csak a második volt a 47 százalékot szerző Mohamed Nasheed tavaly lemondott volt elnök mögött, a végső fordulóban elnyerte az egy héttel korábbi fordulóban 23 százalékkal harmadik helyen végző Gasim Ibrahim üzletember támogatását

Nasheed, aki 2008-ban lett az ország első demokratikusan megválasztott elnöke, tavaly februárban azért mondott le, mert egy háromhetes ellenzéki tüntetéssorozat a rendőrség zendüléséhez vezettek. A politikus akkor azt mondta, azért távozik a hatalomból, mert nem akar erőszakkal kormányozni. Egy nappal később puccsnak minősítette az eseményeket.

Egyelőre nem tudni, hogy elfogadja-e a mostani, szoros eredményt. A választási kampány fő témája az volt, hogy milyen szerepet töltsön be a vallás az egyre iszlamizálódó országban. Nasheedot és pártját Yameen azzal vádolta, hogy túlságosan világi, és túl közel áll a Nyugathoz.

Nasheed iszlámon, emberi jogokon, szociális biztonságon és gazdasági esélyegyenlőségen alapuló modern társadalmat ígért. Szerinte riválisa fegyverként használta fel ellene a vallást. Az elnökválasztást sokan a diktatúra és a demokrácia közti választásnak tartották az Indiai-óceánban lévő szigetországban.

A Reuters szerint az 1192 korallszigetből álló, 280 ezer lakosú Maldív-szigetek szavazói azt remélik, hogy a szombati szavazással véget ér a két éve tartó, olykor erőszakcselekményekkel párosuló politikai válság, amelyet megsínylett az ország létfontosságú gazdasági ágazata, az állami bevételek közel 40 százalékát adó turizmus is. A muzulmánok lakta szigetcsoportot évente mintegy 600 ezer turista keresi fel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez