India főrendőrét, Ranjit Sinhát sokan lemondásra szólították fel, miután igen szerencsétlenül idézett egy közmondást. Különösen az háborítja fel a nőket, de nemcsak őket, hogy az indiai FBI, a CBI főnöke nyilatkozik így, miközben ennek a szervezetnek kellene a legtöbbet tennie a nők csoportos megerőszakolása ellen Indiában.
Félreértésről van szó! – mentegetőzött a főrendőr, aki voltaképpen nem is a nemi erőszakról, hanem a szerencsejáték legalizálásáról beszélt. Az a véleménye ugyanis, hogy ha már megakadályozni úgysem tudják a szerencsejátékot, legalább húzzon hasznot belőle az állam. Erre fel idézte az ismert közmondást, mely szerint, ha valamit nem tudsz megakadályozni, próbálj meg hasznot húzni belőle.
Igen ám, csak épp a nemi erőszak emlegetése manapság Indiában véresen komoly ügy! Tavaly decemberben hatan erőszakoltak meg egy fiatal nőt egy buszon. Később kidobták az autóbuszból. A lány nem sokkal később kórházban meghalt!
A szörnyű bűncselekmény hatalmas tüntetéssorozatot váltott ki Indiában, ahol addig meglehetősen elnézően kezelték a nemi erőszak ügyét. A törvényt megszigorították: immár halálbüntetés jár annak, aki csoportos nemi erőszakban vett részt. Ha visszaeső, vagy ha az áldozat meghal, illetve “emberi zöldség” lesz belőle ugyancsak halálbüntetést kap.
Ennek ellenére a bíróság csak hároméves börtönre ítélte az iménti szörnyű gyilkosággal végződő csoportos nemi erőszak egyik tettesét arra hivatkozva, hogy a bűntény idején még nem volt nagykorú! Indiában minden 20 percben megerőszakolnak egy nőt, de ez elmarad a világátlagtól…